Így játszhatja ki a bringatolvajokat

Fontos a lakattípus és a helyszínválasztás, de az sem mindegy, hogy otthonunkban hol és hogyan tároljuk a kerékpárt.

A jó idő beköszöntével egyre többen veszik elő biciklijüket és választják munkahelyük megközelítésére, bevásárláshoz, hétvégi túrákra vagy éppen a napközbeni ingázáshoz a télen pihentettet kétkerekűjüket. Sajnos azonban a tavasz nemcsak a kerékpárosoknak, hanem a biciklitolvajoknak is kedvez. Az ORFK statisztikai adatai azt mutatják, hogy a biciklilopással kapcsolatos bejelentések száma évről évre egyre emelkedik. De mit tehetünk azért, hogy kerékpárunkat biztonságban tudjuk? Erről beszél Palágyi István, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum főinstruktora.

Általános tapasztalat, hogy vidéken, a kisebb falvakban, községekben kevesebb biciklit lopnak, ezért ott kevésbé ügyelnek a biztonságra még az emberek. Az ORFK adatai alapján minél nagyobb városban élünk, annál nagyobb problémát jelentenek a bringatolvajok, és jellemzően az ellopott kerékpárok értéke ezzel arányban egyre nő. Az országon belül tapasztalható kettősség Budapesten is megfigyelhető, az ORFK adatai szerint a kertvárosokban kevesebb a kerékpárlopás, mint a belvárosban. Mit tehetünk a tolvajok ellen? Hogyan óvjuk meg kerékpárunkat? Bár nincs teljesen biztos megoldás, ha néhány szabályt betartunk, jó eséllyel elkerülhetjük annak a veszélyét, hogy saját bringánk legyen a következő ellopott kétkerekű a sorban.

Hasznos tippek a bringatolvajok ellen

Először is mindig lakatoljuk le a bringánkat! Akkor is, ha csak 5 percre ugrunk be a boltba vagy épp a postára. Sokszor csak alkalom szüli a tolvajt: az ő esetükben az a jellemző, hogy inkább feltűnésmentesen arrébb tolják a magára hagyott biciklit, és nem feltétlenül az a céljuk, hogy a legértékesebb járműt eltulajdonítsák. Hozzá kell tenni, hogy bár manapság nagyon divatosak a használt és vintage kerékpárok, a biciklik között nem ritka a több százezres vagy milliós értékű járgány.

A legtöbb biciklitolvaj hosszúnyelű vágóval indul ”vadászatra”. Elsősorban azokat a bicikliket keresik, amiket csak egy vékonyabb dróttal vagy egy egyszerű kis számzáras lakattal biztosítottak. Ezeket egy másodperc alatt átvágják. Sajnos a rafinált technikák egész tárházából válogathatnak azok, akiknek mindenképpen más biciklijére fáj a foguk, és ezekről rengeteg videót is találunk az interneten.

Ahhoz, hogy felvehessük a harcot, vagy legalábbis megnehezítsük a tilosban járók dolgát, célszerű minél vastagabb láncot vásárolni, de már a komolyabb, U-alakú lakatok is elegendő védelmet biztosíthatnak. Szerencsére számtalan különféle lakat közül válogathatunk a bicikliboltokban, melynek többségét már csak flexszel vagy nehéz vágóeszközzel lehet levágni. Ilyen például a colstokszerű lakat, melyet könnyedén összecsukhatunk, ám illesztési pontjai miatt rendkívül biztonságos. Vagy épp azok a típusok, melyek acélgyűrűk egymásba fonásából állnak – ezeket legtöbbször robogók leláncolásához használják. Szintén nagy biztonságot adnak azok a láncok, melyek illesztési pontjában golyós csapágyak vannak, így szinte feltörhetetlen.

Nem mindegy, hova tesszük a bringát

Figyeljünk oda arra is, hogy mihez kötjük oda a biciklit! Lehet, hogy a lakatunk erős, de ha könnyen átvágható a korhadt kerítés vagy kiszedhető az oszlop, ami köré odaerősítettük a bringát, akkor hiába költöttünk a drágább lakatra. Bár a biciklilopások többsége a belvárosra koncentrálódik, az sem mindegy, hogy ott hol parkolunk le. Keressük a forgalmas helyeket, ahol sok a gyalogos. Általában a nagy tömeg elriasztja a tolvajokat. Lehet, hogy kicsit tovább kell köröznünk, hogy a legfrekventáltabb részeken szabad helyet találjunk, de sokkal jobban járunk, mintha egy elhagyatottabb utcán hagyjuk a kerékpárt, ahol akár percekig háborítatlanul babrálhatják a rablók.

„Sok városban a polgárőrség a kerékpár egyik rejtett alkatrészére belegravíroz valamilyen számot vagy azonosítót, amit a rendőrséggel együtt nyilvántartásba vesznek. Ez egy ellopott kerékpár megtalálása esetén bizonyíték lehet, hogy ki volt a gazdája” – mondta a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum instruktora.

Otthon sem tudhatjuk kerékpárunkat megfelelő biztonságban

Aki családi házban él, annak legalább az otthoni biciklitárolás nem okoz gondot, mivel kényelmesen elhelyezheti a kertben vagy a garázsban, de nem árt otthon is lelakatolva tartani. Viszont a társasházi lakásokban ez már problémásabb kérdés. Akinek nagyobb a lakása, akár bent is elhelyezheti bringáját, viszont sokan a közös kerékpártárolót használják, vagy épp a lépcsőház korlátjához kötik biciklijüket. Míg egy kisebb lépcsőházban ezzel nincs gond, addig egy 20-40 vagy még több lakásból álló társasházban, ahol a lakók nem is biztos, hogy mind ismerik egymást, nem valószínű, hogy feltűnik egy ólálkodó idegen.

Vigyázzunk a tárolóra, sose hagyjuk nyitva az ablakát, tegyünk rá rácsot, zárjuk mindig kulccsal, és próbáljunk meg figyelni egymás értékeire is! Egy jó lakat sok mindenre megoldást nyújthat, megmentheti a biciklit, viszont az olyan kiegészítőknek, mint egy jó lámpa vagy sebességmérő már nem nyújt védelmet. Sajnos sok tolvaj, ha nem tud hozzáférni a biciklihez, már a hozzá tartozó kiegészítőkkel is beéri, ami ugyanolyan kellemetlen lehet. Egyrészt tanácsos a kiegészítőkből az olcsóbb termékeket választani, ha viszont profi felszerelésünk van, akkor a biztonság kedvéért inkább szereljük le őket, és vigyük magunkkal a táskánkban.

Emellett – főként, ha nagyobb értékű kerékpárunk van – érdemes biztosítást is kötni a bringára, hogy egy esetleges lopás vagy a bicikli sérülése esetén se szenvedjük nagy anyagi károkat.


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.