Kiderültek az első Sólyom célállomások

Brüsszel, London, Párizs, Milánó, Frankfurt, Stockholm és Amszterdam, ezeket a városokat fogja először repülni a Sólyom Airways – tudta meg a Világgazdaság.

Az első útvonalakat mindenre kiterjedő piackutás eredményei alapján választották ki, mondta el a lapnak Lucsik János, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatója.

A lap szerint a European Aviation szeptember végéig folyamatosan adja át a repülőgépeket a Sólyom Airwaysnek, az első augusztus 18-án érkezik. A magyar légitársaság Boeing 500-as repülőgépei 110 üléses – 12 business és 98 turista – kialakításban repülnek majd. Az online értékesítés a tervek szerint augusztus közepén indul, az első körben paypal megoldással. Augusztus 1-jén kétlépcsős, nyílt pályázatot írnak ki 51 árucsoporta a minősített beszállítói adatbázis létrehozásához.

A Sólyom nagyszabású és ambiciózus tervekkel bír 2017-re már 50 darabos flottával számolnak, köztük 10 szélestörzsű géppel (Airbus 330-as), amelyek akár New Yorkot, Pekinget is elérhetik.

Az AIRportal korábbi híre szerint a Sólyom Airways megkapta a pilóták és a légiforgalmi irányítás közti rádióforgalmazásban használatos hívójelét. A légitársaság járatait a "Hungarian" hívójel (callsign) alatt fogja majd szólítani a légiforgalmi irányítás mindenhol a világon, kiegészítve azt az adott járat járatszámával. Az új magyar légitársaság számára kijelölésre került a 3 jegyű ICAO kód is, amely a "HUN" lesz, írja az oldal. 


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.