Ez annál inkább valószínű, mert a végéhez közelednek a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések, és folyamatban van a cég – ilyenkor szokásos – vagyonértékelése is. A lap információi szerint a cég privatizációja kapcsán nincs koncepcionális változás a korábbiakhoz képest, hiszen továbbra is érvényben van az a 2004-es kormányhatározat, amely a társaság értékesítése kapcsán a pénzügyi és szakmai kérdésekről rendelkezett. Az állam tehát minden bizonnyal ezután is elvárja a pályázóktól a megfelelő vételár mellett a Malév tőkéjének megemelését, valamint hiteleinek átvállalását és például a nemzeti légitársasági jelleg megtartását. Az ilyen nagyságrendű tranzakciókat, illetve azt a körülményt figyelembe véve, hogy a légitársaságot már többször megpróbálta értékesíteni az állam, a megfigyelők a mostani ügylet lebonyolítását 3-4 hónapra teszik, vagyis akár még az év vége előtt kiderülhet: lesz-e, és ha igen, ki lesz a Malév új tulajdonosa. Az ÁPV Zrt. csaknem egy éve eladásról szóló döntés nélkül zárta le a Malév privatizációját, amelyen akkor két befutó volt: a krasznojarszki központú KrasAir és a magyar befektetők tulajdonában lévő AirBridge Rt., valamint a magyar tulajdonban lévő Aviation Solution Befektetési Konzorcium Kft. Az utolsó fordulóba jutó AirBridge egymilliárdos vételárat és a Malév teljes hitelállományának átvállalását ajánlotta, vagyis a teljes tranzakciós költség 41 milliárd forintot tett volna ki akkori áron – mondták a társaság vezetői, akik akkor azt is hangsúlyozták, hogy ennél kedvezőbb ajánlatot a későbbiekben sem kívánnak tenni. A kormányzat azóta többször is azt hangoztatta, hogy a Budapest Airport rendkívül sikeres értékesítése után a korábbiaknál jobb ajánlatokra számítanak.
Ismét piacra dobják a Malévot
Az Állami privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatóságának augusztus eleji döntését követően, várhatóan két hét múlva megjelenik a Malév újabb privatizációs pályázata – írja a Napi Gazdaság.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.