Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

A Belgiumban zajló általános sztrájk miatt nem indulnak utasszállító járatok március 31-én a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről – írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál hétfőn.

A megmozdulást szervező, szocialista beállítottságú belga szakszervezetek tájékoztatása szerint a sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul, írja az MTI.

Véleményük szerint az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek kedvezőtlen feltételeket teremtenének a dolgozók számára, ami a munkakörülmények romlásával is járna.

„Az országos munkabeszüntetés, valamint a biztonsági személyzet és a földi kiszolgáló személyzet nagy részének bejelentett sztrájkja miatt ezen a napon komoly fennakadásokra számítunk a repülőtér működésében”

- olvasható a repülőtér honlapján található közleményben.

Az utasok és a személyzet biztonsága érdekében a légitársaságokkal konzultálva a repülőtér vezetése úgy döntött, hogy nem engedélyezi utasszállító járatok indulását.

Zaventem repülőtere
Zaventem repülőtere
Fotó: Depositphotos

A járattörlés 244 induló járatra vonatkozik. A légitársaságok azt ígérik, felveszik a kapcsolatot az érintett utasokkal, és arra kérnek mindenkit, hogy aznap ne menjenek ki a repülőtérre.

Mivel az induló utasszállító járatokat törlik, az érkező járatok esetében is járattörlésekre lehet számítani – írták, hozzátéve: azt tanácsolják minden utasnak, hogy ellenőrizze járatát a légitársaságnál.

„Sajnáljuk a szakszervezeti akció által okozott kellemetlenségeket” - tette hozzá közleményében a brüsszeli repülőtér igazgatósága.

Belgium legnagyobb vasúti szakszervezetei megerősítették, hogy részt vesznek az országos megmozduláson – tette hozzá tudósításában a hírportál.

 


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.