Járattörlések a luxus hajóutak piacán is

Törölt járatok, korlátozott szolgáltatások a nagy turistahajókon. Ezt az iparágat is sújtja a munkaerőhiány.

A Covid kitörése idején megesett, hogy a nagy óceánjárók utasai és személyzete nem hagyhatták el a hajót, most viszont új problémával szembesülnek: az emberek nem szállhatnak fel rá. Számos helyen gondot okoz, hogy az utazási infrastruktúra képtelen megbirkózni az ugrásszerűen megnőtt kereslettel - írja a Frommers magazin cikke alapján a player.hu.

Törölnek, de korrekten kárpótolnak

A Norwegian Cruise Lines a Pride of America nevű hajójára például nem talált elegendő és megfelelő személyzetet. A hajó két év szünet után indult újra idén tavasszal Hawaiinál. A normál esetben 930 fős személyzet helyett most nagyjából 550-en dolgoznak, és ez még egy kisebb hajónak számít az iparágban.

Így esett meg, hogy a Norwegian kénytelen volt néhány előfoglalással rendelkező ügyfelet lehúzni a listájáról, tehát a Pride of America teljes kapacitását a felére csökkentette. Az érintett utasok teljes visszatérítést kapnak, plusz egy „jövőbeli körutazási kreditet” az eredeti út összegének teljes árában.

Ezen kívül a dugába dőlt utazási terveket személyenként 500-ig dollárig kárpótolja a Norwegian azoknál az utasoknál, akiknél a légitársaságok járattörlési vagy módosítási díjat szabtak ki.

Rövidebb nyitvatartás, visszavett szolgáltatások

A Carnival Cruise Lines is visszavont néhány előre bejelentett utat, ezen kívül megnyirbált néhány fedélzeti szolgáltatást, például amit az étteremben vagy a hűségklub tagjainak nyújtott. A Frommers cikke alapján Idén nyáron hosszabbak lehetnek a sorok egyes szolgáltatásokért is, más esetben rövidebb lehet a „nyitvatartás”, mint a Carnival egyik hajóján, ahol a korábban éjjel-nappali pizzázó már csak normál munkarendben, napi hét órában van nyitva.

Törölte néhány, különben népszerű alaszkai járatát a Holland America társaság is, míg a Virgin Voyages – szembesülve a Covid miatti csúszásokkal, hiányokkal és egyéb nehézségekkel – úgy döntött, hogy a harmadik hajója, a Resilient Lady augusztusra tervezett indulását 2023-ra halasztja, egy egyelőre pontosan nem közölt időpontra.


Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton

Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton 

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok közlekednek.
Kína visszaküldött a gyártónak egy vadiúj Boeing repülőgépet

Kína visszaküldött a gyártónak egy vadiúj Boeing repülőgépet 

Az utasszállító gép 55 millió dolláros ára 125 százalékkal nőtt volna az Amerikai Egyesült Államokban bevezetett kétoldalú vámok miatt.
Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.