Járattörlések Franciaországban

Több ezer járatot kell törölni, mert nem bírja már a forgalmat az irányítórendszer Franciaországban.

Januárban és februárban több ezer járatot törölnek Párizs fő repülőterein, miközben Franciaország korszerűsíti a légiforgalmi irányító rendszereit, írja a Roadster.

Ez azért is időszerű, mert a francia irányítók még mindig az 1970-es években kifejlesztett rendszeren dolgoznak, és néha papírcsíkokkal modellezik az érkező repülőket. Bár az évek során folyamatosan korszerűsítették a rendszert, immár elkerülhetetlen a nagyjavítás a légi forgalom gyors növekedése miatt.

A rendszer közel nyolcvan százaléka frissítésre szorul, és az új szoftvert már bevezették a reims-i és aix-en-provence-i légiforgalmi irányító központokban.

Azonban még tesztelni kell Franciaország legnagyobbjában, a Athis-Mons-ban, amely Párizs és Beauvais reptereit kezeli. Erre 2024 elején egy hathetes időszakban, január 9. és február 14. között kerül sor, és ha a teszteken minden jól sikerül, a szoftvert novemberben élesben is bevezetik.

Amíg a munkálatok zajlanak, a becslések szerint mintegy 16 500 járatot törölnek.

Tovább olvasok >>

Forrás: Roadster


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.