Jelentősen bővít a CSA a nyári menetrendben

Március 29-től új járatokat vezetett be, járatsűrűséget növelt és code share szerződéseket újított meg a cseh nemzeti légitársaság.

A Világgazdaság összeállítása szerint a felsőfokú intézmények a célzott és direkt információkat tartják a leghatékonyabbaknak, ezért elsősorban online felületen hirdetnek. A lap szerint a felmérések azt mutatják, hogy a jelentkezők inkább az interneten tájékozódnak, az iskolák a print hirdetésekkel és a pr-cikkekkel inkább a szülőket próbálják elérni.

A legismertebb népszerűsítési forma a nyílt nap, a napilapokban közölt mellékletek, a helyi tévés kampányok, illetve az intézmények megjelennek a pályaválasztással kapcsolatos rendezvényeken.

A BKF-en végzett alternatív megoldásokra specializált Revision stratégiai vezetője, Kaizer Gábor szerint a klasszikus eszközök helyett ütős és újszerű módszerekkel lehet a fiatal korosztályt hatékonyan megcélozni.

A főiskola erre már töbször tett kísérletet, hiszen tavaly a Keresztapa filmzenéjére készítettek promó-filmet, amit a videomegosztókra töltöttek fel.
 

{video|id=479|width=425|height=344}



De azt is a hallgatók megnyerésére találták ki, hogy a nyílt napra érkezőket limuzinnal szállították az iskolába, erről készült egy saját "indulóval" alázenélt kisfilm is.
 

{video|id=480|width=425|height=344}



A kommunikációs főiskola a rádiózás rejtelmeibe is bevezeti a leendő hallgatókat: a január 17-i nyílt napon a megszokott programokon túl a bkFM, az intézmény rádiója akár műsorkészítést is kínál az érdeklődőknek. A nyílt napon a kommunikációs szakmát képviseli Nagy Bálint, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumának tagja, valamint a RadioCafe 98.6 műsorvezetője és Kőszegi András, a Gazdasági Rádió műsorvezetője.

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) Diplomát nekem címmel talált ki egy akciót, a diákoknak az a feladatuk, hogy felkeltsék a figyelmet az intézmény képzéseire. Az ötletet bárhol megvalósíthatják, az akcióról készült fotót pedig január 20-ig kell feltölteni a Diplomatnekem.hu oldalra, ahol a látogatók szavazzák meg a legkreatívabb megoldást.
 

 


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.