Jogsértő vagy sem?

Eltérően ítélik meg a Budapest Airport (BA) és a szakszervezetek a bíróság, a 2008. decemberi sztrájk ügyében hozott ítéletét.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) az MTI-nek eljuttatott közleményében azt közölte, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság megállapította: jogsértő volt a görög munkavállalók alkalmazása a 2008. decemberi sztrájk idején Ferihegyen.

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója ugyanakkor elmondta: a bíróság első fokon tárgyalta az ügyet és nem állapított meg jogsértést. A bíró véleménye szerint a sztrájk idején új munkavállalók alkalmazása alkalmas lehet nyomásgyakorlásra - tájékoztatott Hardy, hozzátéve: a görög munkavállalók alkalmazásának szabályszerűségét a bíróság nem kérdőjelezte meg. A BA az első fokú döntés írásos indoklásának kézhezvételét és tanulmányozását követően dönt arról, hogy mit tesz az ügyben.

A LESZ szerint az ítélet szóbeli indokolásában az hangzott el, hogy a sztrájk idején a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére új munkavállalók felvétele a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek minősül, s ezért az tilos, jogellenes munkáltatói magatartás. A görög munkavállalók alkalmazása tehát tavaly decemberben a Budapest Airport Zrt. dolgozóinak sztrájkjogát sértő magatartás volt a munkáltató részéről - fogalmaznak.

Azt is kimondta a bíróság, hogy a sztrájkoló munkavállalók elhelyezésének körülményei is lehetnek olyanok, amelyek szintén a sztrájk befejezésére kényszeríthetik a munkavállalókat, s ezért ez is jogsértő magatartás lehet - jegyzik meg.

Nem látta bizonyítottnak a bíróság ugyanakkor azt a szakszervezeti kereseti kérelmet, amely szerint a munkáltató megsértette volna a sztrájk alatti együttműködési kötelezettségét a szakszervezetekkel azzal, hogy nem tárgyalt folyamatosan velük, illetve az egyes tárgyalások tartalmukat tekintve nem voltak érdeminek tekinthetőek.(MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.