Kerékpárt is szállíthatunk a lillafüredi kisvonaton

Kicsit kipofozza a lillafüredi és pálházi erdei vasutakat az Északerdő Zrt - tájékoztatott honlapján a vállalat.

Az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútja (LÁEV) kiemelten fontos eseményre készül. Szeptember 7-én ugyanis Lillafüred lesz a házigazdája az országos Kisvasutak Napjának. Az MFB Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. tavaly indított programot a hazai tájak és a magyarországi kisvasútvonalak népszerűsítésére. Ennek ez évi zárása lesz ez az országos rendezvény.

Már csak emiatt is kiemelt figyelmet kap idén a LÁEV. Sok tennivalónk van még addig, és ezek közé tartozik a szükséges korszerűsítések elvégzése is. Négy nagy nyitott vasúti kocsi felújítása már befejeződött, és a típus megjelenésének hatvanadik évfordulójára a - C02-407 jelű - C50-es dízelmozdonyt is rendbe tettük. Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően öt vasúti kocsit kerékpárszállításra tettünk alkalmassá. Még hátra van nyolc nyitott kisvasúti személykocsi forgóvázainak felújítása, a kopott sínek és talpfák cseréje pedig szükségszerűen folyik. A teljes pályán eddig nagyjából 300 talpfát cseréltünk ki ebben az évben - foglalta össze Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.

A Pálházi Állami Erdei Vasút idén ünnepli megépítésének 125. évfordulóját. A jubileum kapcsán számos korszerűsítésre is sor kerül Magyarország egyik legrégebbi erdei kisvasútján. Hamarosan befejeződik a hat nyári személyszállító kocsi teljes festése és felújítása, ennek részeként a sérült léceket, padozatot is kicseréljük. A vonalon közlekedő két zárt kocsi felújítása pedig szeptember közepéig történik meg. A mozdonyszín korszerűsítése már véget ért, ez magába foglalta az épület külső-belső renoválását, a tetőzet cseréjét, valamint egy széles szerelőakna kialakítását.

Az Ipartelepi megállóhelyen levő Erdészeti és Vadászati gyűjtemény is megújult, ráadásul a múzeum környékén levő padokat is rendbe tettük. Ezzel egyidejűleg egyébként a közvetlenül a vasúti pálya mellett elhelyezkedő Kavicsváltói táborhelyen levő közjóléti eszközök is teljes felújításon mentek át. A pályaszakaszon ősszel mintegy száz talpfa kicserélésére is sort kerítünk - mondta Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.