A főpolgármesteri kabinet ugyanis kedden Demszky Gábor indítványára elnapolta az előterjesztést azzal, hogy a döntéshez a grémiumnak nem állt kellő információ a rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy a Fővárosi Közgyűlés leghamarabb augusztus végén - a nyári szünet utáni első ülésen - tárgyalhat a témáról. Bár a BKV az előterjesztéshez minden szükséges tájékoztatót mellékelt, és a tervezetet az illetékes bizottságok is véleményezték, a cégnél elfogadják a kabinet döntését. Ez azt jelenti, hogy SMS-jegyet leghamarabb késő ősszel lehet majd venni, a rendszer felállítására és indítására a fővárosi döntéstől számított 2-3 hónapon belül lehet számítani. Ennyi idő alatt közbeszerzési eljáráson a projekt kivitelezőjét is meg kell találni. Az SMS-jegy 499 forint lesz majd, és ennyiért munkanapokon reggel fél öttől este 11 óráig egy órán át, más időszakban pedig másfél órán át bármennyi átszállással lehetne utazni. (Népszabadság)
Késik az SMS BKV jegy
A korábban ígért nyár közepe helyett leghamarabb késő ősztől lehet SMS-ben BKV-jegyet vásárolni.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres
A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.