Két éve közlekedik a Lufthansa München – Debrecen járata

Második éve közlekedik a Lufthansa járata München és Debrecen között, ebből az alkalomból köszöntötte Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere és Herdon István, a Debrecen Airport Zrt. vezérigazgatója a jubileumi járat utasait és személyzetét — közölte szerdán a Debrecen Airport és a Lufthansa.

A 2016. április 11-én, Debrecen város napján indított járat újdonsága, hogy a 2018-as nyári menetrend március 25-i életbe lépésétől a korábbi heti három helyett immár hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repül a két város között. Az útvonalon továbbra is 98 férőhelyes Bombardier CRJ 900-as típusú gép közlekedik üzleti és turista osztályos ki-alakításban. A menetrend egyedül a pénteki napon módosul: a többi naphoz képest 40 perccel korábban indul, illetve érkezik a járat. Retúr jegyek már 29 200 forinttól foglal-hatók.

„A két éve közlekedő München – Debrecen járatunk pozitív fogadtatásra talált mind az üzleti mind a szabadidős céllal utazóknál, ezért úgy döntöttünk, hogy heti ötre emelve a járatszámot tovább bővítjük kapacitásunkat Magyarország második legnagyobb repülő-terére” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere.

„A Debreceni Nemzetközi Repülőtér gazdasági és turisztikai céljaink elérésében fontos szerepet játszik. Külön öröm számomra, hogy olyan világcégek is jelen vannak a városban, mint a Lufthansa. A müncheni menetrend szerinti járat két évvel ezelőtti beindításával jelentősen nőtt Debrecen nemzetközi vonzereje” – mondta Dr. Papp László, Debrecen polgármestere.

2017-ben több mint kétszeresére nőtt a München – Debrecen útvonalon az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az április-december időszakban 65%-kal nőtt az utasszám. Ugyancsak kétszeresére, 60%-ra emelkedett az átszálló utasok aránya, akik élvezhetik a Skytrax által világ legjobb termináljának választott müncheni 2-es terminál előnyeit: a gyors átszállási lehetőséget, a kényelmes várókat, az ingyenes internetet, a gyerekszigeteket, illetve számos üzlet és étterem kínálatát. Az átszálló utasok háromne-gyede Európán belüli célállomásra repül – a legnépszerűbb célállomások Köln, Frankfurt, Berlin, Lisszabon -, míg bő ötöde Észak-Amerika irányába száll át, a legtöbben New Yorkba repülnek. A beutazók/kiutazók aránya mintegy kétharmad – egyharmad, a járatra szóló jegyek közel felét Németországban értékesítik, de jelentős a jegyeladás aránya az USA-ban, Olaszországban és Romániában is.

„Értékesítésünkben jól látható, hogy a jelenlegi, illetve jövőben megnyíló debreceni te-lephellyel, üzemmel rendelkező nemzetközi vállalatok gyakran veszik igénybe a Lufthansa járatát, illetve nő a kkv-nak szóló Partner Plus Benefit programunkban résztvevő vállala-tok száma is. Örülünk annak, hogy a München – Debrecen járat jelentős mértékben hoz-zájárul a város és a régió gazdasági életének bővüléséhez, a munkahelyteremtéshez és a turizmus élénküléséhez” – tette hozzá Antal Gábor.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.