Kezdődhet az észak-erdélyi autópálya építése

A munkálatokra kiválasztott cégcsoportnak két héten belül el kell kezdenie a munkát az észak-erdélyi autópálya Bors-Berettyószéplak szakaszán - jelentette ki egy hétvégi terepszemle után az illetékes román miniszter.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Amennyiben szeptember 15-ig nem kezdődik el a munka az autópályának a román-magyar államhatártól Berettyószéplakig vezető szakaszán, akár szerződést is bonthatnak a munkálatok befejezésére tavaly májusban kiválasztott spanyol-román konzorciummal - mondta Sorin Buse román közlekedési miniszter. A Krónika című napilap arról számolt be hétfőn, hogy a miniszter szerint semmi sem indokolja a munkálatok késését.

A román miniszter augusztus 26-án Dubrovnikban arról állapodott meg Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, hogy 2018-ban mind a magyar mind a román oldalon eléri az államhatárt az autópálya, és az M4-es pálya összekapcsolódik a romániai A3-assal. Ehhez a román oldalon a Bors-Berettyószéplak szakaszt kell megépíteni.

A 60 kilométeres szakaszon a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését. Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el, ám a román kormány 2013-ban szerződést bontott vele.

A munkálatok befejezésére kiírt versenytárgyalást 2015 áprilisában a spanyol Corsan SA és Corviam Construccion SA, valamint a román Consinit SRL, Road Consulting & Design Solution SRL és a Via Design SRL társaságok konzorciuma nyerte. A román autópályák és országútak társasága (CNADNR) 2015 júniusában adott ki rendeletet a kivitelezési munkálatokra, ám mindeddig nem kezdődött el a munka a pályaszakaszon. A román szaktárca közlése szerint a műszaki terv legutóbbi változata idén augusztus elején érkezett meg jóváhagyásra a minisztériumba.

A spanyol-román cégcsoportnak a szerződés szerint 24 hónap alatt kellene elvégeznie a tervezési és építési munkákat, és az átadás után 30 hónapra kell garanciát vállalnia a munkálatokra. A konzorcium áfa nélkül 701 millió lejes (49 milliárd forint) ajánlatot tett.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

Forrás: MTI


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár a Duna-ágon

Teljes hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.