Közel 200 millió dollár

A Turkish Airlines most közzétett pénzügyi jelentésében arról számol be, hogy 191 millió dolláros nyereséggel zárta a 2010-es évet. Az isztambuli tőzsdén jegyzett légitársaság növekedési terveivel összhangban növelte tavaly kapacitásait: 2010-ben így a Felajánlott Üléshely Kapacitás (ASK) tekintetében 15%-os, az Férőhely Kihasználtság (RPK) vonatkozásában 20%-os növekedést ért el.

A légitársaság által szállított utasok száma 16%-kal 29 millióra nőtt, míg a teher- és postaforgalom 32%-kal bővült. A járatok kihasználtsága 2,8%-kal emelkedett 2009-hez képest, és elérte a 73,7%-ot. a cég árbevétele 23%-kal bővült és elérte az 5,6 milliárd dollárt. A forgalom körülbelül 81%-a keletkezett a nemzetközi, a több a török belföldi járatokon. A pénzügyi jelentés szerint így a Turkish Airlines a 2010-es évet 307 millió dolláros működési, illetve 191 millió dolláros nettó eredménnyel zárta.

A társaság az idén is folytatja a terjeszkedést: a 2010 utolsó negyedévében a flottába érkezett új szélestörzsű repülőgépek révén új útvonalak nyitását is tervezi az idén. A társaságnál bíznak továbbá a megújult üzleti osztály, a Comfort Class sikerében. A TKA friss közleményében azt is hangsúlyozza, hogy mindent megtesznek a “környező országokban tapasztaltható felkelések” okozta negatív hatások minimalizálása érdekében.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.