Lassul a légiforgalom bővülése

Egyre többen vesznek figyelembe környezettudatos szempontokat, amikor arról döntenek, hogy repülőre üljenek, vagy sem - derül ki a svájci UBS Bank felméréséből.

Ahogy arról májusban beszámoltunk,  a “flygskam”, azaz a “repülés szégyene” mozgalom egyre népszerűbb a svédek körében, akik ennek hatására repülés helyett alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású közlekedési lehetőségek mellett döntenek. A mozgalom azonban országhatáron kívül is teret kapott. A nyugati világban sebesen terjed a „flight shame”, azaz a repülés okozta szégyenérzet, amit a repülés klímakárosító hatása (a magas vízgőz és széndioxid kibocsátás) idéz elő. A szégyenérzet azzal is jár, hogy az emberek igyekeznek odafigyelni arra, hogy csak akkor utazzanak repülővel, ha muszáj, és választanak alternatív közlekedési eszközt, amennyiben erre lehetőség adódik. 

A felmérés során összesen 6000 ember kérdeztek meg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban; Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban, és 21 százalék mondta, hogy klímavédelem miatt az elmúlt egy évben kevesebbet repült mint korábban. Az amerikaiaknál volt a legmagasabb az arány - 24 százalék -, a briteknél relatíve a legalacsonyabb: 16 százalék. 

Az UBS kutatása megjegyzi, hogy a világ légi forgalma évről évre jelentősen, mintegy 4-5 százalékkal növekszik, és minden 15 évben duplájára nő. Viszont most azt valószínűsítik, hogy a „flight shame” megjelenésével az éves növekedés rövid időn belül felére apadhat. Az európai forgalom a becslések szerint mostantól 1,5 százalékkal fog csak bővülni, ami fele annak, amit a piacvezető repülőgépgyártó Airbus prognosztizál. Az Egyesült Államokban ennél is nagyobb visszaeséssel számol az UBS: 1,3 százalékos bővülést valószínűsítenek. 

Mindez a kalkulációk szerint a nagy repülőgépgyártók rendelésszámaiban is meglátszik majd. A bank szerint az Airbus és a Boeing is 110-el kevesebb repülőt fog leszállítani évente, emiatt az Airbusnál már most 300 millió eurós évi árbevétel-kiesést jósolnak.

Forrás: BBC

Forrás: 444.hu


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.