Magyar mérnökök is szerepet kaphatnak az Airbus fejlesztésében

Mérnöki szolgáltatásokra vonatkozó együttműködési megállapodásról kezdődtek tárgyalások a magyar evopro Kft. és Európa legnagyobb mérnöki szolgáltatója, az AKKA Technologies vállalat között. A szerződés alapján a magyar mérnökök szerepet kaphatnak az EADS Holding érdekeltségébe tartózó gyártók, így az Airbus repülőgépek, illetve az Eurocopter heikoptereinek technológiai fejlesztésében. A megállapodás az EADS támogatásával jöhet létre.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Európai Unió első számú mérnöki szolgáltatójaként jegyzett AKKA Technologies együttműködési megállapodásra vonatkozó tárgyalásokat kezdett a hazai evopro Kft.-vel. A magyar mérnöki szolgáltató vállalat, mely az ország egyik leggyorsabban fejlődő, technológiai fejlesztésekben érdekelt vállalkozása, ezzel a megállapodással szerepet kaphat az AKKA által irányított technológiai fejlesztésekben. Az AKKA az EADS Holding legnagyobb mérnöki beszállítója, mely cégcsoport olyan óriásvállalatokat foglal magába, mint az Airbus repülőgépgyár, vagy Európa legnagyobb helikoptergyártója, az Eurocopter. Az együttműködési megállapodásban nevesített feladatok között szerepelhet a repülőgép részegységek tervezésében és tesztelésében való magyar részvétel mellett autóipari és vasúti járművek technológiai fejlesztése.

Az evopro kft. 2001-ben alapított, hazai tulajdonban lévő mérnökiroda, mely közel 300 villamos-, gépész- és informatikus mérnököt alkalmaz, akik számos kiemelkedő technológiai projektben vettek részt az elmúlt években a világ több mint 30 országában.

Az AKKA Technologies Európa piacvezető mérnöki és technológiai szolgáltatást nyújtó irodája. A cég tevékenységi köre kiterjed az informatika, a software fejlesztés, az energiaszektor, a telekommunikáció, az autóipar és az űrtechnológia területeire. A vállalat fontos szerepet tölt be a nemzetközi repülőgép– és űriparban, mint az EADS kiemelt partnere. Az Airbus repülőgépek és az Eurocopter helikopterek gyártása mellett a távközlésben és űrtechnológiában is érdekelt – a francia és a német állam többségi tulajdonában lévő - EADS csoport maga is támogatja az evopro-val kötött stratégiai együttműködést.


BKK: még többen tesztelhetik a MOL Bubi 3.0 szolgáltatását

BKK: még többen tesztelhetik a MOL Bubi 3.0 szolgáltatását 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.