Malév: naponta kétszer Kolozsvárra

A Malév a nyári menetrendtől naponta két saját járatot biztosít Budapest és Erdély legfontosabb gazdasági és kulturális központja, Kolozsvár között.

A nemzeti légitársaság a járatokat saját Fokker 70-es és a Carpatairtől bérelt Saab2000-es típusú repülőgépekkel üzemelteti március 30-tól. A Malév napi két kolozsvári járata – egy délutáni és egy éjszakázó – jól kapcsolódik a légitársaság nyugat-európai menetrendi hullámához. A Malév elsősorban üzleti- és átszálló utasokra számít ezen a vonalán, továbbá a turistaforgalom élénkülésével is számol. A Malév utasai a magyar nemzeti légitársaság és a Carpatair 2005-ben indult code-share együttműködésének köszönhetően már eddig is utazhattak Malév-repülőjeggyel az erdélyi városba, de csak a romániai partner által üzemeltett járatokon. Románia EU-s csatlakozásával nyílt meg a lehetősége annak, hogy a Malév saját üzemeltetésű járatot nyithasson a térségbe.
Románia a Malév egyik legfontosabb stratégiai piaca, ahová jelenleg négy célállomásra – Bukarest, Temesvár, Marosvásárhely és Kolozsvár - hetente 56 járatot üzemeltet. A légitársaság romániai járatait az elmúlt évben több mint 177 ezer utas vette igénybe, 12%-kal több mint az előző évben, a bruttó jegybevétele pedig 2007-ben elérte a 19%-os növekedést. A térségben rejlő lehetőségeket jól jellemzi a 2006-ban megnyitott marosvásárhelyi járat fejlődése, amely 2007-ben 90%-os utas- és 75%-os bevétel-növekedést könyvelhetett el.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.