Már szezonon kívül is heti háromszor jár az Adria IC

Április elejétől már elővételben megválthatók a jegyek a Budapestet a horvát tengerparton fekvő Splittel összekötő Adria InterCity-re, amelyet tavaly a The Guardian beválogatott Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé. 

Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500 utast üdvözölt a vasúttársaság, ám tavaly megduplázódott az utazásszám, 11900-an választották a közvetlen vasúti élményutazást Budapest és Split között. Harmaduk, közel 4300 utas a magasabb kategóriájú, komfortosabb hálókocsikba váltott jegyet - olvasható a mávcsoport közleményében. 

A tavalyi évhez képest újdonságként – főszezonon kívül is – heti háromszor közlekedik a vonat június 17-ig az előszezonban, majd pedig augusztus 28-tól az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul. A megadott napokon a magyar fővárosból 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd Zágrábot elhagyva vág neki a Dinári-hegységnek, ahol a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe 9:44-kor érkezik. Visszafelé, Splitből a vonat 17:55-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

Idén az utazás még kényelmesebbé és zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. Horvátországban pedig a későbbi érkezések és a korábbi indulások adnak lehetőséget több pihenésre az utazás alatt. Az InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem lesz fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem.

Ebben a szezonban sem hiányzik majd a vonatból a magyar vasút egyik legelegánsabb étkezőkocsija, amelyben az Utasellátó széles étel- és italkínálattal vár mindenkit egy kellemes reggelire vagy vacsorára. A hálókocsiban utazók a reggelijüket itt vagy a fülkéjükben is elfogyaszthatják. A kocsi a mintegy 15 órás utazás teljes ideje alatt nyitva tart, így a társaságra, beszélgetésre vágyók a többi utas zavarása nélkül is kellemesen tölthetik estéjüket. Emellett minden utast este ásványvízzel és édességgel, reggel pedig meleg itallal, gyümölcslével és reggelivel kínál a vasútvállalat.

A csendes futású kocsikból álló járaton mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szolgáltatást, akár a kedvező ár, akár a minőség a legfontosabb. Minden kocsi légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.

Az Adria IC-ről további információ a MÁV honlapján érhető el: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/ejszakai-utazas-adriara-kozvetlen-vonattal-budapest-es-split-kozott


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.