Márciusban felszáll az új máltai légitársaság első gépe

A KM Malta Airlines Ltd  2024. március 31-én kezdi meg működését, az új légitársaság európai úti célokra repül a tervek szerint,

A KM Malta Airlines járataira naponta több mint 4 ezer helyet foglalnak, nyilatkozta Clyde Caruana Málta pénzügyminisztere. Hozzátette,

a személyzet szinte teljes egészében összeállt, az üzemeléshez szükséges létszámú, megfelelő képzettségű és gyakorlatú pilótákkal és légiutas-kísérőkkel már leszerződtek, a műszaki stáb kialakítása még zajlik. A géppark, a hangárok és a repülési slotok átadása folyamatban van és a code-share megállapodások is jó ütemben haladnak.
 

Forrás: AIRportal.hu
Forrás: AIRportal.hu

Bár még rengeteg a teendő, David Curmi, a légitársaság elnöke és csapata minden megtesz annak érdekében, hogy minden időben elkészüljön. A pénzügyminiszter kihangsúlyozta, hogy az Európai Unió adott még egy esélyt Máltának, hogy saját nemzeti légitársasága lehessen és ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani.

A KM Malta Airlines Ltd  2024. március 31-én kezdi meg működését, a légitársaság európai úti célokra repül. Gépparkja 2 db A320-200 és 6 db A2320-neo, azaz összesen 8 repülőgépből áll, ebből 3 saját tulajdon.

A 2024-es nyári menetrendben 16 európai város 18 repterére indítanak járatot,

- ezek Bécs, Brüsszel, Prága, Koppenhága, Párizs (2), Lyon, Berlin, Düsseldorf, München, Catania, Milánó, Róma, Amszterdam, Málta, Zürich és London (2).

 


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.