MÁV: az utószezon a Balaton felé olyan, mintha még csúcsszezon lenne

Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal várja az utasokat a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezon ideje alatt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az utószezoni menetrendnek megfelelően továbbra is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton partjára és több férőhely áll az utasok rendelkezésére, illetve változatlanul biztosítják a nyáron megszokott mennyiségű kerékpárszállítási lehetőséget is, közölte a vasúttársaság.


Fotó: MÁV-csoport

Hegyi Zsolt, a cégcsoport vezérigazgatója a társaság hivatalos Facebook-oldalán közzétett videójában ehhez kapcsolódóan úgy fogalmazott:

ahogy a diákok visszatérnek az iskolapadba, úgy visszatérnek a FLIRT és KISS motorvonatok is a budapesti elővárosi forgalomba.

Ugyanakkor hozzáfűzte:

kedvező időjárás esetén az utószezonban is sokan kelnek útra a Balaton felé, ezért minden korábbinál nagyobb kínálatot biztosítanak a Balaton irányába. Az utószezoni menetrend összeállításánál figyelembe vették azt, hogy a fürdőzők helyét ilyenkor egyre inkább a kirándulók és a kerékpárosok veszik át.

A MÁV közleménye szerint a főváros és a déli partszakasz között a Balaton és a Tópart InterCityket, valamint a déli parti InterRégiókat tudják választani az utasok, a Balaton InterCitykben első osztályú kocsik és étkezőkocsik is közlekednek.

A főszezon után ugyan már csak hétvégéken, de a Jégmadár expresszvonat közlekedik, korszerű, légkondicionált KISS emeletes motorvonattal. A Bagolyvonatok szintén járnak péntek és szombat éjszakánként Keszthely és a Déli pályaudvar között.

Az északi part megközelítést a Kék Hullám expresszvonatok, a Vízipók sebesvonatok és a Katica InterRégiók teszik gyorsabbá, a naponta kétóránként induló Kék Hullám expresszvonatokkal érhető el a leggyorsabban Balatonfüred és Balatonalmádi a fővárosból.

Az ugyancsak naponta kétóránként közlekedő Vízipók sebesvonatok a leggyorsabb elérést kínálják Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Alsóörs, Csopak és Balatonarács állomásig. A Katica InterRégiók Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, kiszolgálva ezzel a kisebb településeket is.

A nyugat-dunántúli térség vasúti kapcsolatait a Balatonnal az ugyancsak kétóránként közlekedő Helikon InterRégiók biztosítják Győr-Keszthely között, míg a Tanúhegy sebesvonat hétvégente, a Lesence sebesvonat mindennap Szombathelyről indul.

Emellett Szombathely és az északi part – Badacsony, Balatonfüred – között egy Kék Hullám expresszvonat teremt közvetlen összeköttetést – olvasható a közleményben.

A nagy népszerűségnek örvendő Fenyves sebesvonatok Kaposvár és Tapolca között továbbra is kétóránként közlekednek, több járat pedig a főszezonhoz hasonlóan Pécsig meghosszabbított útvonalon közlekedik.

Felhívták a figyelmet:

a balatoni utószezonban a kiemelt balatoni járatokon helyjegy váltása kötelező – kivéve a Balaton partjánál lévő szakaszokat.

Az utószezoni időszakban is mindkét balatoni partszakaszra rendszeresen közlekednek olyan vonatok, melyekben nagykapacitású kerékpárszállító kocsi található:

a déli partra a Tópart InterCity, az északi partra a Kék Hullám expressz és a Vízipók sebesvonat, míg Szombathelyről a Lesence és Tanúhegy sebesvonat, valamint a Kék Hullám expresszvonat, Kaposvárról (Pécsről) pedig a Fenyves sebesvonatok is kerékpárszállító kocsival közlekednek.

A távolsági vonatokra a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegyet is váltani kell. 


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.