Mégsem veszi meg a LOT anyavállalata a Condort

A koronavírus-járvány miatt mégsem vásárolja meg a LOT lengyel légitársaság anyavállalata, a Polska Grupa Lotnicza (PGL) a Condor légitársaságot, a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségét - jelentették kedden német hírportálok.

A beszámolók szerint a járvány a PGL-t is válságba sodorta, a fennmaradása sem biztos, és ebben a helyzetben nem maradt más választása, mint a tervezett felvásárlás leállítása. A már csaknem véglegesített vételi megállapodás felbontásának részleteiről még egyeztetnek. A Condor felvásárlását még januárban, a Kínából indult koronavírus-járvány világjárvánnyá terebélyesedése előtt jelentették be. A PGL hangsúlyozta, hogy stratégiai befektetőként jelenik meg, és tartósan biztosítja a Condor jövőjét. A lengyel állami cég azt tervezte, hogy a LOT és a Condor révén az egyik legnagyobb európai légiközlekedési konszernné fejlődik, évente több mint 20 millió utast szolgál majd ki. A Condor a PGL távozása után várhatóan átmenetileg a német állam tulajdonába kerül. A mintegy ötezer főt foglalkoztató Condor úgynevezett szabadidős légitársaság, üdülőhelyekre közlekedtet járatokat.

Az 1955-ben alapított vállalkozás 2009-ben került a Thomas Cook-csoporthoz. Nyereségesen működött, de a brit tulajdonos tavaly őszi csődje miatt nehéz helyzetbe került, amelyből a német állam mentette ki egy 380 millió eurós (136 milliárd forint) áthidaló hitellel. A Condor a koronavírus-világjárványig nyereségesen működött, és nagyjából 50 repülőgépet üzemeltetett. Megvásárlására a német Lufthansa-csoport és az ugyancsak német TUI Fly szabadidős légitársaság is pályázott. Piaci értéke a járvány előtt 250-300 millió euró lehetett szakértői becslések szerint. A járvány miatt szinte teljesen leállt a légi utasszállítás. A németországi polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) adatai alapján a németországi és a német légtéren áthaladó forgalom az idei első negyedévben végig meredeken csökkent. Az utolsó napon, március 31-én már csupán 1341 repülést irányítottak, ami 84,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Forrás: MTI


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.