Megújul Nagy-Britannia vasúthálózata

Rekordberuházások útján modernizálják és építik újjá Nagy-Britannia vasúthálózatát.

Új vágányokat, lifteket, információs rendszereket, előcsarnokokat, gyaloghidakat és még számos újdonságot hoznak folyamatosan létre egy féléves, 2,74 milliárd fontos rekordberuházás keretében több brit vasútállomáson, amely a vasúthálózat fejlesztésére irányul.

Patrick Butcher, a Network Rail pénzügyi csoportvezetője elmondta: „A brit vasúthálózat telítődött, miután a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest egymillióval több vonatunk és félmilliárddal több utasunk van. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy maximálisan kihasználjuk a meglévő hálózatot és új vasútvonalakat építsünk.”



Lezárult és folyamatban lévő főbb projektek:

King's Cross: Új, nagyobb és jobb adottságok – többek között egy háromszor akkora előcsarnok – várják az utasokat az 550 millió fontos renoválásnak és újjáépítésnek köszönhetően.

Reading állomás: Az új csarnok része a most zajló 850 millió fontos projektnek.

Észak-nyugati állomások: Egy megbízhatóbb és megfizethetőbb vasút kiépítése a célja annak a 400 millió fontos projektnek, amelynek keretében villamosítják az állomásokat.

Nottingham: Megbízhatóbb és gyorsabb szolgáltatásokat biztosít a már lezajlott 100 millió fontba kerülő modernizálás.

Midland fő vasútvonala: A 70 millió fontos fejlesztés eredményeképpen gyorsabb lett a Londonba történő utazás Sheffield, Nottingham, Derby és más városok érintésével.

Shrewsbury és Wrexham: 10 millió fontos fejlesztés keretében modernizálták a vasutat a két desztináció között.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.