Minden eddiginél hosszabb vasutassztrájk lesz Németországban

A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezet (GDL) minden eddiginél hosszabb, 109 órás sztrájkot jelentette be kedden, a Németország egészére kiterjedő munkabeszüntetés szerdán kezdődik és jövő hétfőig tart.

A GDL közleménye szerint a teherszállító vonatok mozdonyvezetői szerdán délután 15 órakor hagynak fel a munkával, a személyszállító vonatokat vezető kollegák pedig csütörtökön hajnal 2 órakor lépnek sztrájkba. A munkabeszüntetés hétfőn reggel 4 órakor ér véget.

A DB közölte, hogy a sztrájk idejére rendkívüli menetrendet állítanak össze, reményeik szerint minden harmadik járat közlekedik majd.

A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató vasúttársaság 20 ezer dolgozóját képviselő GDL egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és azt akarja elérni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem más területeken dolgozó vasutasok, például a jegykezelők nevében is tárgyalhasson a bérekről.

A GDL törekvését gazdasági érdekképviseletek és pártok is bírálták. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) helyettes ügyvezető igazgatója, Achim Dercks szerint "ami a vasútnál történik, az méreg a gazdaságnak", hiszen a vasúti áruszállítás felfüggesztése már néhány napon belül is termelési zavarokhoz vezet.

A konzervatív CDU főtitkára, Peter Tauber szerint a munkabeszüntetés rekord hosszúsága azt jelzi, hogy a GDL-nél "elveszítették a mértéket". Élesen bírálta a szakszervezetet a konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták (SPD) főtitkára, Yasmin Fahimi is, aki a Spiegel Online hírportálnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a GDL nemcsak utazók százezreit dühíti fel, hanem árt a többi érdekképviseletnek és megbontja a vasutasok közötti szolidaritást.

A GDL az utóbbi hónapokban már négyszer szervezett sztrájkot, legutóbb, október közepén 50 órás munkabeszüntetést tartottak, akkor utasok milliói rekedtek a pályaudvarokon, mert a távolsági vonatok kétharmada nem közlekedett.

Forrás: MTI


Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.