Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?

Miután fél évvel felfüggesztették, most egyes híradások szerint ismét bevezetik az otthoni munkavégzést a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak. A minisztérium azonban ezt cáfolta, hangsúlyozva, csak egyedi döntéssel adható mentesség a szigorú szabályozás alapján, és azt eddig senki sem kapta meg.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint több forrásból kiderül, erőteljes munkavállalói nyomásra visszakozott a MÁV-csoport, a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium ismét engedélyezte a távolról végzett munkát a munkavállalóknak – írta meg a Pénzcentrum. A portál iparági forrásból úgy értesült, hogy annyira sokan hagyták el a korábbi rendelkezés miatt a társaságot, hogy a minisztériumnak lépnie kellett.

A Korrekt Vasutas Szakszervezet (KVSZ) sikerként értékelte a home office visszavezetését, azonban a dolgozók megítélése szerint meglehetősen szigorú keretek közé szorították azt.

Mint ismert, az építési és közlekedési miniszter még tavaly határozott arról, hogy 2024. július 1-jétől nem lehet otthonról dolgozni a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak. A lépéssel kapcsolatban már akkor sok szakértő jelezte, hogy az intézkedés miatt tömeges felmondások indulhatnak, számol be az előzményről a 24. hu hírportál.


Fotó: Depositphotos

Mint írják, az alábbi feltételekkel hagyták jóvá az otthoni munkavégzést a MÁV-csoport munkavállalóinak:

  • azon munkavállalók részére, akik a saját háztartásukban nyolc éven aluli gyermeket nevelnek, továbbá az Mt. 294. § (1) bekezdés n) pont szerinti gondozást végző munkavállalók esetében a munkáltatói jogkörgyakorló heti legfeljebb két napra engedélyezheti a távolról végzett munkát.
  • A különös méltánylást érdemlő élethelyzetben lévő munkavállalók esetében (pl.: várandósság, kemoterápiás kezelés, mozgáskorlátozottság) hetente legfeljebb egy napra – kivételes esetben ezt meghaladó mértékben –, legfeljebb három hónap időtartamra a munkáltatói jogkörgyakorló felterjesztésére a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese engedélyezheti a távolról végzett munkát.
  • Bizonyos szellemi munkakörök esetén, ahol a végzett munka mennyisége objektív módon mérhető és/vagy ügyeleti jellegű.

Időközben a MÁV-csoport kiadott egy friss közleményt, amely szerint továbbra is általános tiltás van érvényben az otthoni munkavégzést illetően.

A tavalyi szigorítás hatására minimális, az előző évek fluktuációját nem módosító arányban, összesen 85-en távoztak a közlekedési vállalattól. A tulajdonosi döntéssel Magyarország egyik legszigorúbb home office szabályozását alkotta meg a vállalatcsoport

- derül ki a közleményből.


Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.