Különleges kiállítás a zágrábi nemzetközi repülőtéren

Matea Brstilo Resetar, a HPM igazgatója a keddi megnyitón elmondta: az elkövetkező egy évben – az első állandó kiállítás megnyitásáig – a repülőtér lesz a történelmi múzeum ideiglenes otthona, mert annak épülete megrongálódott a zágrábi földrengésben, és 2020-tól felújítás alatt áll.

A mostani kiállítás, amelynek azt a címet adták, hogy A horvát történelem csillagai – csak az ég a határ. Találkozz velük!, olyan kiemelkedő személyiségeket mutat be, akiknek munkái nemcsak a horvát, hanem az európai és a globális történelemre is hatással voltak.

Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter hangsúlyozta: a világ számos repülőterén alakítottak már ki múzeumi tereket, amelyekkel közelebb hozzák az országok kultúráját az utasokhoz, és tartalmasabbá és színvonalasabbá teszik a repülőtereken eltöltött időt.

Ezzel a kiállítással az utazók megtudhatnak valamit a horvát kultúráról, történelemről és identitásról

- mondta a miniszter, egyben reményét fejezte ki, hogy azok az utazók, akik így megismerik Horvátország gazdag kulturális örökségét, emlékezni fognak arra, miért érdemes újra visszatérni.


Fotó: Depositphotos

Hozzátette: a jövőben a múzeumi zóna a repülőtér állandó kiállítóhelye marad, és a horvát nemzeti múzeumok gyűjteményének különböző szegmenseit mutatja majd be.

A tárca 50 ezer euróval (19,4 millió forint) társfinanszírozta a kiállítást, és a miniszter abban bízik, hogy a kezdeményezés más horvátországi repülőtereket is ösztönöz majd.

Obuljen Korzinek kiemelte: a minisztérium a nemzeti múzeumok igazgatóival együttműködve 14 új állandó múzeumi kiállításon dolgozik Horvátországban és 30 zágrábi múzeum felújításán dolgozik.

Bahadir Bedir, a repülőtér vezérigazgatója szerint egy repülőtérnek tükröznie kell egy nemzet történelmének mélységét és sokszínűségét. A zágrábi nemzetközi repülőtér az egyetlen repülőtér a régióban, amely ilyen kulturális kezdeményezést indított – hangsúlyozta.


Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel

Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel 

A hétvégi nyári időszámításra átállással életbe lép az Air France-KLM nyári menetrendi időszaka.
Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.