Nagyszabású metrófelújítás kezdődik Bécsben

A bécsi metró történetének legnagyobb felújítási munkái kezdődnek 2014-ben az osztrák fővárosban. Hat év alatt összesen 335 millió euróból újul meg a bécsi 4-es metró.

Jövőre kezdődik és 2020-ig tart a bécsi metró történetének legnagyobb felújítási munkája, a Hütteldorf és Heiligenstadt között közlekedő U4 metróvonal modernizálása. A város és a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien által finanszírozott 335 millió eurós beruházás során kicserélik a vasúti biztosítóberendezéseket, új vágánykapcsolatokat alakítanak ki valamint egyes szakaszokon felújítják a síneket és az ágyazatot, továbbá megújul néhány állomás és az alagutak födéme is.

A Schönbrunni Kastélyt és az Állatkertet is érintő metróvonalon jövő tavasszal kezdődő munkák 2014-ben még nem lesznek hatással az U4 működésére, de 2016 és 2017 nyarán a metróvonal részleges lezárásával kell számolniuk az utasoknak. Ekkor cserélik ugyanis a síneket és az ágyazatot. Ezt követően – 2018 és 2020 között – már csak olyan munkákat végeznek, amelyek nem befolyásolják a szerelvények közlekedését.

A felújítást követően sokkal pontosabb és kényelmesebb lehet a metróvonal, ugyanis az új vágánykapcsolatok révén – akárcsak a többi vonal esetében – egyszerűen kikerülhetik azt a szakaszt, ahol kisebb műszaki hiba okoz zavart. Hütteldorf és Hietzing között erre eddig egyáltalán nem volt lehetőség, így itt a legkisebb zavar is komoly fennakadást okozott a metróközlekedésben.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.