Nem fért el a kifutópálya a körgyűrűtől

Kolozsváron a négy éve átadott dél-keleti körgyűrű egy szakaszát is le kell bontani ahhoz, hogy helyet csináljanak a repülőtér két éve épülő új kifutópályájának.

A kolozsvári hírportálok vezető hírként közlik a város két fontos infrastruktúra-fejlesztési projektjének az összeférhetetlenségét, amelyről Eugen Cecan, az Utak és Hidak Regionális Igazgatóságának (DRDP) a vezetője beszélt elsőként egy hét végi televíziós műsorban.

Az útügyi hatóság vezetője elmondta, a 2009-ben átadott - magas töltésen haladó - körgyűrű "elzárja" a repülőtér épülő 3500 méteres kifutópályájának a légi folyosóját, ezért a körgyűrű-szakaszt a kifutópálya szintjén kell újraépíteni. Eugen Cecan hozzátette, egy 3,4 kilométeres útszakaszról van szó, amelynek megépítési költségei tízmillió euróra rúgnak.

Az útügyi szakember azt is elmondta, személyesen figyelmeztette 2008-ban a terelőút tervezőit a tervek összeférhetetlenségére, de a DRDP akkori vezetői nem vették figyelembe észrevételeit.

Horea Uioreanu, a kolozsvári repülőteret működtető Kolozs Megyei Tanács elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a repülőtér kifutópályájának a terve jóval régebbi, mint a körgyűrűé, így az utóbbi terveit kellett volna repülőtér fejlesztési terveihez igazítani. Uioreanu szerint a megye és az útügyi hatóság korábbi vezetése mulasztotta el a tervek összehangolását.

Az önkormányzati vezető azt is megjegyezte, a repülőtér új kifutópályáját két szakaszban tervezte megépíteni az önkormányzat. A jelenlegi szakaszban egy 2100 méter hosszú pálya épül, amelynek az átadását ez év őszére tervezik. Ahhoz, hogy a pályát 3500 méteresre hosszabbíthassák meg, előbb új mederbe kell terelni a Szamos folyót. Az építés eme szakasza csak két év múlva esedékes.

Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat korábbi vezetője úgy vélte, hamis a tervek összeférhetetlenségéről szóló felvetés. Szerinte elég jelzőlámpát állítani a terelőútra, amely leállítja a forgalmat a nagy méretű repülőgépek fel- és leszállásakor.

A világhálón elérhető műholdfelvételen lemérhető, a tervezett 3500 méteres kifutópálya végétől mintegy 180 méterre halad el a repülőgépek légi folyosóját keresztező körgyűrű.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.