Nőtt a kereslet a hosszabb lejáratú autópálya-matricák iránt

Az előértékesítéssel együtt csaknem 7,7 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők idén június 30-ig.

Míg darabszámra nagyjából ugyanannyi autópálya-matrica fogyott idén az első fél évben, mint egy évvel korábban, a hosszabb érvényességi idejű matricákból több kelt el; összességében majdnem 15 százalékkal több pénz folyt be az államkasszába a díjköteles utak használata után - derült ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közleményéből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Kiemelték: az előértékesítéssel együtt csaknem 7,7 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők idén június 30-ig. Az államkasszába 273 milliárd forint folyt be a díjköteles utak használata után a fél év végére, ami bő 14,5 százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszakit.

Az összes útdíjbevétel több mint 70 százalékát a 3,5 tonna feletti legnagyobb össztömegű tehergépjárművek úthasználata után fizették be, a fennmaradó közel 30 százalékot pedig az autópályamatricavásárlások teszik ki. Az éves országos autópálya-matricából több mint 11 százalékkal, a megyeiből pedig közel 6 százalékkal több fogyott, mint 2022 azonos időszakában.

A közlemény szerint a személyautóknál - D1 díjkategória - az éves országos matricavásárlások száma több mint 19 százalékkal, a megyei matricáké pedig közel 5 százalékkal nőtt június 30-ig. A darabszámot nézve a Pest és a Fejér megyére érvényes matricáknál a legnagyobb az emelkedés, nagyjából 25 ezerrel több fogyott ezekből a vignettákból, mint egy évvel korábban.

A Pest megyeiből mintegy 1,2 millió, a Fejér megyére érvényesből pedig csaknem 290 ezer darab kelt el az idei évre június utolsó napjáig. A NÚSZ adatai szerint egyre több matricát vesznek meg az ügyfelek elektronikus úton, a matricavásárlások harmada - 35 százalék - történik ilyen módon, míg tavaly 31 százalék volt ez az arány.

Az elektronikus vásárlások közül idén már nagyjából minden ötödik a szolgáltató saját online felületén, a nemzetiutdij.hu oldalon zajlott.

Forrás: MTI


Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.
Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton

Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton 

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok közlekednek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.