Nyitott égbolt egyezményt sürget a Wizz Air

A Wizz Air is képviseltette magát azon a légi közlekedés számára jelentősnek bizonyuló csúcstalálkozón, amely az Európai Unió és India vezetői közt jött létre. Az esemény céljai közt szerepelt, hogy a résztvevők átfogó légi közlekedési megállapodást hozzanak létre a forgalmi jogok liberalizálása és az összehangolt szabályozás érdekében, beleértve a kibocsátáscsökkentési kezdeményezések felgyorsítását a két régió között - tájékoztatta lapunkat a légitársaság. 

A Wizz Air azért vett részt a találkozón, hogy elősegítse a tárgyalásokat és bemutassa, milyen kölcsönös előnyökkel járhatnak a nyitott égboltról szóló megállapodások. A légitársaság tapasztalatai szerint az ehhez hasonló egyezségek széleskörűbb kínálatot és megfizethetőbb árakat jelentenek az utasok számára.
Adina Valean, az Európai Unió közlekedési biztosa megnyitójában hangsúlyozta a légi ipari ágazat fontosságát a gazdasági növekedés előmozdításában és a két régió közötti emberi kapcsolatok erősítésében. „Az összefogás elengedhetetlen annak érdekében, hogy légitársaságaink hatékonyan, fenntartható módon és biztonságosan működhessenek, valamint, hogy az utasok megfizethető áron férjenek hozzá úti célok széles választékához” – mondta Adina Valean közlekedési biztos.


Az indiai fél képviseletében Jyotiraditya Scindia polgári légi közlekedési miniszter hangsúlyozta, hogy nagyobb együttműködésre van szükség az olyan közös kihívások kezelésében, mint a légi közlekedés zsúfoltsága, a biztonság és a környezettudatosság. „India és az Európai Unió kapcsolata régre nyúlik vissza. Erre az alapra kell építenünk a nagyobb összeköttetés, a kereskedelem és a beruházások előmozdítása érdekében” – mondta Jyotiraditya Scindia, az ország légi közlekedési minisztere.

A csúcstalálkozón több légitársaság vezérigazgatója, köztük Váradi József, a Wizz Air vezetője is részt vett. Váradi úr támogatását fejezte ki az új útvonalak megnyitása, valamint a jelenlegi horizontális keretek átlépése mellett. Kiemelte, hogy a megnyitott égbolt milyen lehetőségeket és hatékonyságnövekedést jelentene az utazóközönség számára, és megjegyezte, a régiók közötti közvetlen összeköttetés 2009 óta stagnál. Emiatt van szükség arra, hogy a diszkont légitársaságok belépjenek a piacra, és kiszolgálják az ott rejlő keresletet.
„Légitársaságunk üdvözli a fokozott versenyhelyzet és az új piacokhoz való nagyobb hozzáférés lehetőségét. Az Európa és India közötti égbolt megnyitása lehetőséget biztosít a Wizz Air számára, hogy bővítse ultradiszkont tevékenységét, kedvezőbb viteldíjakat kínáljon utasainak, és új munkahelyeket teremtsen mindkét régióban” – mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója.

A felek megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet és megvizsgálják, miképpen tehetnék szorosabbá az együttműködést a légi közlekedési ágazatban. Úgy ítélték, a csúcstalálkozó sikeres volt és egy fontos lépést jelentett az Európai Unió és India partnerségének megerősítése, a kiterjedtebb összeköttetés, valamint a gazdasági növekedés és jólét biztosítása tekintetében.


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.