Nyugatra repülnek a magyarok

Elkészült az IATA (International Air Transport Association) 2007-es részletes hazai BSP statisztikája. Ahogy korábbi hírünkben (Napi Turizmus 2008/11.)már írtunk róla, jó évet zártak tavaly a repülőjegy-értékesítők.

Tavaly összesen 63 légitársaság volt benne a hazai IATA-BSP-ben, a IATA-lokációk száma pedig 260 volt, amelyből 88 központi utazási iroda, 145 pedig ezek fiókirodája volt. Tavaly még 27 kihelyezett Satellite Ticket Printer működött a különböző cégeknél, azonban ezek száma évről évre kevesebb, az e-ticket kötelező használatával pedig meg is szűnik majd, tudtuk meg Sárdi Géza BSP system menedzsertől. Tavaly a repülőjegyekből származó összes bruttó bevétel a reptéri illetékek nélkül meghaladta az 55,8 milliárd forintot, a reptéri illetékek összege pedig 14,2 milliárd forint volt. 2007-ben egy eladott repülőjegy átlagára 85 ezer forint körül alakult. Az IATA-BSP rendszeren keresztül tavaly 711 680 repülőjegyet értékesítettek, ebből 518 680 elektronikus jegy volt, ami jó arányt jelent. A hazánkban tavaly eladott repülőjegyek 29 százaléka Európa nyugati részében található desztinációkra közlekedő járatokra szólt. Népszerű volt még a Távol-Kelet (19%), Észak-Amerika (15%) és Dél-Európa (11%).


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.