Ők biztos tudják, hogy kell megfelelő módon romlandó ételt szállítani

Az Emirates részt vesz a romlandó áruk szállítására vonatkozó szabványok átalakításában.

Mint legfrissebb közleményükből kiderül,  a nemzetközi légitársaság mostantól szakértelmével és infrastruktúrájával támogatja a fagyasztott élelmiszerek biztonságos szállítására vonatkozó szabványok átalakítását az energiamegtakarítás és a környezeti hatások csökkentése érdekében.

A légitársaságok közül elsőként csatlakoztak az úgynevezett „Move to -15°C Coalition” kezdeményezéshez.

A 2023-as COP28 klímacsúcson elindított kezdeményezés célja, hogy új nemzetközi szabványokat alakítsanak ki a romlandó áruk szállítási hőmérsékletével kapcsolatban, ezáltal mérsékeljék az energiafelhasználást és csökkentsék a környezeti hatásokat. Alapját a nemzetközi logisztikai óriásvállalat, a DP World által támogatott tudományos tanulmány adja, amelyet mások mellett a párizsi International Institute of Refrigeration, a Birminghami Egyetem, illetve a London South Bank Egyetem szakértői készítettek.

Emirates SkyCargo
Emirates SkyCargo
Fotó: Emirates

A tanulmány szerint, amennyiben

a fagyasztott élelmiszerek tárolásának és szállításának hőmérsékletét három fokkal, -18°C-ról -15°C-ra, megemelik, jelentős pozitív környezeti hatásokkal járhat az élelmiszerek minőségének vagy biztonságának veszélyeztetése nélkül.

A Move to -15°C Coalition az ágazatközi partnerek bevonásával vizsgálja a kutatás gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.

Az Emirates SkyCargo naponta 900–1000 tonna friss élelmiszert juttat el a légitársaság járataival a világ különböző pontjaira. Bár a szállított áruk összmennyiségén belül a fagyasztott élelmiszerek aránya csekély, az Emirates mégis kiterjedt hűtési infrastruktúrát hozott létre, saját innovációkat alkalmaz, teszik hozzá.

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.