Októberben is nőtt a világ légi utasforgalma

A Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint októberben is stabilan, 7,5 százalékkal nőtt a világ légi utasforgalma az előző év azonos időszakához képest.

A montreali székhelyű kereskedelmi szervezet csütörtöki közleményében azt írta, hogy az év tizedik hónapjában a légitársaságok 5,7 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítottak, mint egy évvel korábban, az átlagos töltöttségi mutató így is 1,4 százalékponttal 80,5 százalékra emelkedett.

A bővülés mértékéből az elemzések szerint 3 százalékot az alacsonyabb jegyár tesz ki, az első nyolc hónap adatai szerint az átlagos ár 5 százalékos esést mutat 2014 azonos időszakához viszonyítva.

Az év eddigi részében a tavalyi ugyanezen időszakhoz viszonyítva 6,8 százalékkal bővült az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény, a kapacitások 6 százalékkal haladják meg a 2014 január-októberi szintet, a járatok átlagos töltöttsége pedig 80,7 százalék volt az IATA adatai szerint.

A világ régiói közül, ahogy szinte egész évben, októberben is a Közel-Keleten mérték a legnagyobb, 10,3 százalékos bővülést, Ázsia-Óceániából 8,6, Európából 6,7, Észak-Amerikából pedig 4,6 százalékos bővülést jelentettek. Ugyanakkor a töltöttségi mutató a közel-keleti légitársaságoknál a legalacsonyabb (72,5 százalék), míg Európában (83,8 százalék) a legmagasabb.

Forrás: MTI


Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval

Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.