Tiltakozás az erzsébetvárosi új parkolási rendelet miatt

Az erzsébetvárosi képviselő-testület múlt héten szavazta meg a lakossági parkolási díjak emelését 2025. január 1-jével. Az intézkedés ellen most online aláírásgyűjtést indítottak.

A 2025. január 1-jén hatályba lépő intézkedés értelmében Erzsébetvárosban állandó lakóhellyel rendelkezők az első autó után az eddigi évi 2200 forint helyett a korábbi összeg 17-szeresét kell majd fizetnie, vagyis 36 ezer forintot, míg a második után 72 ezer forintot kell, írja az economx.hu.

Az aláírásgyűjtéssel most azt szeretnék elérni, hogy visszavonják a képviselőtesület által október 22-én megszavazott megemelt parkolási díjakat.


Fotó: depositphotos

A polgármester azzal indokolta a megnövekedett díj bevezetését, hogy a kerület parkolói megteltek, áll a telex.hu egy korábbi cikkében. "Az EVIN Nonprofit Zrt. adatai szerint idén 9450 db várakozási hozzájárulást adtak ki kerületi lakosoknak, ebből 636 háztartásban 2 járművet tartanak üzemben. A kerületben 7203 darab parkolóhely van, vagyis csak a hozzájárulással parkoló autókból 1,3 gépjármű jut egyre." - derült ki az írásból, ahogy az is, hogy

"Niedermüller Péter szerint az eddigi túltámogatott parkolás miatti gépjárműforgalom minden társadalmi és egészségügyi következményét viselniük kell: a zöldfelületek hiányát, a levegő szennyezettségét, évről évre nő az asztmás betegek száma, amiben a környezetszennyezés is meghatározó szerepet játszik. Közben a parkolóházak kihasználatlanok, mert az ingyenes közterületi parkolás érthetően vonzóbb opció."

A Fidesz helyi képviselőcsoportja most azt kifogásolja, hogy a polgármesternek a munkahelye előtt dedikált, ingyenes parkolóhelye van. Benedek Zsolt 7. kerületi képviselő Facebook oldalán ezen túl azt is nehezményezi, hogy több száz parkolót szüntettek meg a kerületben.


Hét új célállomás az Air France-KLM téli kínálatában

Hét új célállomás az Air France-KLM téli kínálatában 

Az Air France hat, a KLM pedig egy új célállomást kínál utasainak, és több meglévő útvonalon is bővítik kínálatukat.
Kilenc új úti cél a Budapest Airport téli menetrendjében

Kilenc új úti cél a Budapest Airport téli menetrendjében 

Marrákes bazárai, a Guggenheim múzeum, párizsi romantika, a híres rózsaszín város – néhány a Budapest Airport október végén, az óraátállításkor életbe lépett téli menetrendjéből.
Fejlemények a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út ügyében

Fejlemények a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út ügyében 

Fejlesztések lesznek a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton. Most kiderült, megvalósulhat-e a fejlesztés.
TAP-privatizáció: az Air France-KLM vagy a Lufthansa a befutó?

TAP-privatizáció: az Air France-KLM vagy a Lufthansa a befutó? 

Az Air France-KLM is részt kíván venni a portugáliai TAP légitársaság privatizációjában, és nyitott a kormány által felkínált különféle lehetőségekre.
Elégedett lehet a BAHART

Elégedett lehet a BAHART 

A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2 millió 200 ezer utassal, közel 20 százalékos utasszám növekedéssel zárja az október 23-ig tartó 178. személyhajózási szezont a BAHART.
Újabb, magas minőségű elektromos biciklik Hévízen

Újabb, magas minőségű elektromos biciklik Hévízen 

Tizenegy új, elektromos kerékpár érkezett a hévízi Tourinform Irodába.
Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Indul az új magyar légitársaság

Indul az új magyar légitársaság 

A vállalat tavasszal kezdte meg a toborzást, ám az érdeklődők jelenleg egy üres weboldalt találnak, pedig az indulásig alig több mint egy hónap van hátra.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutaknak

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutaknak 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.