Oszkó Péter a Wizz Airben betöltött szerepéről szól

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév visszaállamosításával éppen a légitársaság túlélését és megmentésének lehetőségét biztosították. Közlése szerint minisztersége után kevesebb mint egy évvel ugyan valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság, a Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.

Oszkó Péter ezt Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének nyilatkozatára reagálva mondta el az MTI-nek, hozzátéve: "minden olyan vád, ami azzal illet, hogy bármi közöm lenne a légitársaság csődjéhez, épp azt a tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben összedőlt volna a Malév".   

A Fidesz szóvivője szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter közvetlenül is hasznot húzott "a nemzeti érdek elárulásából", kiderült ugyanis, hogy csaknem egy éve "a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja, amit mélyen elhallgatott".   

Selmeczi Gabriella ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt: agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel. Hosszasan ismertette a Wizz Air eredményeit összehasonlítva a Ryanairével. Az újságíróknak egyúttal kiosztották a Jerseyn bejegyzett Wizz Air Holdings Plc 2011. március 31-én zárult üzleti évének beszámolóját, amelyből kiderül, hogy Oszkó Péter volt pénzügyminisztert 2011. április 7-én nevezték ki a társaság igazgatóságának tagjává.   

A Fidesz szóvivője erre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy "most már érthető, miért hisztériázott Oszkó Péter a Malév csődje körül kialakult vitában". Mára bebizonyosodott - írta közleményében Selmeczi Gabriella -, hogy nem elég, hogy a cég visszaállamosításánál sorozatosan olyan döntéseket hoztak, melyek nyomán az Európai Bizottság határozata ellehetetlenítette a Malév működését. Kiderült ugyanis, hogy Oszkó Péter csaknem egy éve "a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja, amit mélyen elhallgatott" - tette hozzá.   

Oszkó Péter megítélése szerint viszont a légitársaság 2012-es csődje a Fidesz kudarca. Az MTI megkeresésére nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy maga a jelenlegi kormány is elismerte a Malévről kiadott Fehér könyvében, hogy az előző kormány már 2010 áprilisában előkészítette azt a koncepciót, amelynek alapján meg lehetett volna menteni a Malévot.     Ennek a megvalósításával a jelenlegi kormány vallott kudarcot - jelentette ki Oszkó Péter.    

"Ennek alapján engem azzal vádolni, hogy bármilyen módon szándékosan húztam volna hasznot a Malév gondjaiból, nyilvánvaló abszurditás" - fogalmazott. Hozzátette: minisztersége után kevesebb mint egy évvel valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.     

Oszkó Péter hangsúlyozta: a Wizz Air igazgatóságába korábbi miniszteri munkájától teljesen függetlenül, több jelölt közül kiválasztva, szakmai alapon került be, iparági, régiós és pénzügyi ismeretei alapján. A Wizz Air igazgatósági tagjaként semmilyen módon, sem korábban nem foglalkozott, sem most nem foglalkozik a Malév ügyeivel - jelezte.

Forrás: MTI


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.