Óvakodjon a szír légtértől!

Az orosz szövetségi légiközlekedési hatóság (Roszaviacija) kedden azt javasolta az orosz légitársaságoknak, hogy járataik ne használják azoknak az országoknak a légterét - köztük Szíriáét -, amelyekben harci cselekmények folynak.

A hatóság a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) ajánlásaira hivatkozik, amelyek a veszélyes zónákban közlekedő utasszállítók biztonságának garantálására vonatkoznak.

A Roszaviacija azt követően tette meg javaslatát, hogy hétfőn állítólag két föld-levegő rakétát is kilőttek Szíria területéről a NordWind légitársaság Sarm es-Sejkből Kazanyba tartó utasszállító gépére. A 159 utassal a fedélzetén közlekedő Airbus-320-as típusú repülőgép nem szenvedett sérüléseket, a menetrend szerinti időpontban leszállt a kazanyi repülőtéren.

A moszkvai külügyminisztérium az esetről értesülve azonnal jelezte, hogy sürgősen tisztázza a történteket a szíriai hatóságokkal.

Az NTV orosz televízió jelentése szerint a rakéták néhány száz méterre a NordWind légitársaság utasszállító gépének közelében robbantak fel. A gép 9200 méter magasan repült, amikor az első rakéta 8900 méteren felrobbant. Ezt követően a szíriai légiirányítók engedélyt adtak arra, hogy az utasszállító mintegy 1000 méterrel magasabbra emelkedjen.    

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az incidens egyelőre nem megerősített híre ellenére a moszkvai repülőterekről továbbra is felszállnak az Egyiptomba  tartó utasszállító gépek. Arról nem szól a híradás, hogy ezek a charterjáratok Szíria légterén keresztül teszik meg az utat a népszerű egyiptomi üdülőhelyekig. 

A damaszkuszi hatalom ellen harcoló fegyveres felkelők korábban bejelentették, hogy célpontnak tekintik a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét támogató országok utasszállító repülőgépeit. Februárban a damaszkuszi nemzetközi repülőtér körzetében néhány települést az ellenőrzésük alatt tartó fegyveresek egy iráni repülőgépre lőttek. Az esetnek nem voltak súlyos következményei - emlékeztetett a lenta.ru orosz hírügynökség.

Forrás: MTI


Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.