81. születésnapját ünnepelte az EgyptAir

Fennállásának 81. évfordulóját ünnepelte Egyiptom nemzeti légitársasága kedden Budapesten legfontosabb utazási irodai és corporate partnerei körében. 

Az eseményt az EgyptAir magyarországi külképviseletének vezérigazgatója, Shereen Tahseen nyitotta meg, aki megköszöntötte a megjelent vendégek sok éve tartó elkötelezettségét a légitársaság irányában. Dr. Ashraf Mohsen, Egyiptom magyarországi nagykövete örömét fejezte ki, hogy számos afrikai és közel-keleti ország nagykövete is elfogadta a meghívást az ünnepségre. Hangsúlyozta, nagyon sok hasonlóság lelhető fel a magyar és az egyitomi emberek között, kultúrájukban, karakterükben egyaránt. Kiemelte Egyiptom biztonságosságát, valamint a nemzeti légitársaság szolgáltatásának magas színvonalát.

Shereen Tahseen prezentációjából kiderült, a kairói székhelyű légitársaság a világon a hetedikkként csatlakozott a IATA légiszövetséghez. 1932. május 7-i indulása óta a vállalat folyamatosan növekedett, mára az EgyptAir Holding  kilenc leányvállalattal rendelkezik. A légitársaság mellett az EgyptAir Express, EgyptAir Cargo, az EgyptAir Tourism & Duty Free, az EgyptAir Maintenance & Engineering, az EgyptAir Ground Services, EgyptAir In-flight Services, az EgyptAir Medical Services, valamint az EgyptAir Supplementary Industries alkotja a vállalatot.

A légitársaság flottája folyamatosan bővült, jelenleg 82 repülőgéppel viszik utasaikat a világ számos desztinációjára. Az igazgató bemutatta Boeing 777-300-as gépük fedélzeti beosztását, szolgáltatásait is, a 346 férőhelyes gépen 49 egyenesre dönthető business class ülés található. Ismertette a kairói repülőtér jellemzőit is, ahol 6 Start Alliance lounge áll az utasok rendelkezésére. Új termék az EgyptAir weboldalánal webbooking funkciója, amelyen nem csak repjegyet, hanem szállást, vagy színházjegyet is foglalhatnak az utasok. A légitársaság weboldala számos nyelven elérhető és jelen vannak a főbb közösségi média felületeken is. Az igazgató felhívta az utazási irodai partnerek figyelmét offline áraikra, illetve, hogy az EgyptAir számos légitársasággal rendelkezik interline megállapodással.

Végezetül külön köszöntötték a legtöbb EgyptAir repjegyet értékesítő partnerirodákat: a Vista Utazási Irodát, a ThaiCentrumot és az Insight Tourst.

A vendégeknek egy rövidfilmet is bemutattak Egyiptomról, hastáncosok adtak ízelítőt a helyi kultúrából, az autentikus egyiptomi ízekről pedig a nagykövet séfje által összeállított ételek gondoskodtak.


Love is in the Air – Szerelem a levegőben

Love is in the Air – Szerelem a levegőben 

Hét Valentin-napi utast különleges ajándékkal leptek meg a Wizz Air fedélzetén.
Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat

Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat 

Ahogy ez a múlt hétvégén is történt.
Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.