Pesszimista a miniszter

Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter előadásában felvázolta a várható közlekedési világtrendeket, és kiemelte, hogy a világ vasúti piacának motorja továbbra is Európa marad.

Nyugat-Európában évi 2 százalékos, Kelet-Európában 3,5 százalékos növekedést mutat a szektor. Ezzel együtt Nyugat-Európában a személyszállításban 2020-ig enyhén mérséklődik a vasúti személyszállítás növekedése, mintegy 1,1 százalékosra, Közép-Kelet-Európában az ágazat térvesztése után hosszú távon stabilizálódik a helyzet, és stagnálás várható, Magyarország a korábbi visszaesés után viszont messze az uniós átlag feletti, mintegy 4,1 százalékos növekedést produkál majd évi 12 milliárd utaskilométerrel. A miniszter úgy véli, a karbantartási és beruházási tevékenység forráshiánya következtében fokozatosan romlik a vasúti hálózat minősége, a 2007-2013 közötti időszakban vasúti fejlesztésekre rendelkezésre álló uniós források azonban 2014-től hoznak csak minőségi változást. Szerinte a 2006-os 155 milliós személyforgalomról, a 2015-re előirányzott 180 milliós forgalom elérhetetlen célkitűzés, és azt is hangsúlyozta, hogy a 800 milliárd forintnyi EU-s támogatást igénylő beruházási projektlistából sok fejlesztés nem valósítható meg, annál is inkább mert összesen 556 milliárd a pályázatokon lehívható összeg.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.