Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál

Augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt Nohabok, 424-es gőzmozdony és más régi mozdonyok húzzák majd.

Az idei harmadik retró hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab lát el vontatási szolgálatot a vonatok elején, Budapest és Tapolca, valamint Keszthely és Szombathely között - tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t szerdán. Újdonság lesz, hogy pár Kék Hullám InterCity-t is Nohab továbbít a teljes távon a főváros és Tapolca között, szombat reggel a Balaton felé, vasárnap este pedig Budapest irányába. Budapest és Balatonfüred között az eredeti színére visszafestett V63 004-es Gigant mozdony vontatja a vonatot a villamosított szakaszon vasárnap, míg szombaton Balatonfüredről viszi az utasokat a fővárosba. A vonat kizárólag régi arculatos személykocsikkal, köztük egy komfortkocsival és CAF étkezőkocsival közlekedik, az Utasellátó retró kínálattal várja a közönséget. A hétvégén találkozni lehet Szergejekkel, Púpossal és ABbmottal, illetve a legendás 424 247-es gőzmozdony is menetrend szerinti vonat élén lát el szolgálatot: a szolnoki Tekergő expresszt húzza Balatonfüredtől a vékonycsíkos gyorsvonati kocsikból álló szerelvénnyel. Az expresszvonatot szombaton Szolnok és Balatonfüred között, valamint vasárnap visszaútban a V43 1001-es eredeti színű Szili villanymozdony vontatja.

A Balaton északi partján dübörögnek a Szergejek is, a díszes M62 127 és M62 265 pályaszámú gép is a dízelrajongók szívét dobogtatja majd meg, de a Csörgőket kedvelők is találnak számukra kedvező járatot. A Keszthely-Tapolca-Szombathely útvonalon is közlekednek retró vonatok, jelentős szerepet kap a 26-os számú vasútvonal is. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon jár majd a MÁV Rail Tours M61 019 pályaszámú narancsszínű Nohab mozdonya egy gyorsvonati szerelvénnyel. Újdonságként feltűnik a személyforgalomban a Komplex Rail tehervonatokról ismert zöld Nohab is retró olajzöld kocsikkal. A BVmot, becenevén Samu motorvonat a Balaton déli partján közlekedik retró Zala InterCity vonatként Keszthelyre, megidézve az 1990-es éveket. Az IC vonat szombat reggel 6 órakor indul a Déli-pályaudvarról, megáll Kelenföldön, Siófokon és Fonyódon. Keszthelyen át lehet szállni a Tapolca felé közlekedő Nohabos retró olajzöld szerelvénnyel közlekedő személyvonatra. A hétvége zárásaként, Keszthelyről a Déli-pályaudvarra közlekedik a Zala InterCity Samu motorvonattal, amely Keszthelyről 18 óra 18 perckor indul. A vonatban 1. és 2. osztályú kocsik közlekednek, az utazáshoz a menetjegyen felül 125 forintos helyjegyet kell váltani - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.