Salzburg kártyát a Mercibe!

A Pappas Auto Magyarország Kft. és Salzburg Tartomány Idegenforgalmi Hivatalának közös sajtótájékoztatóján ismerkedhettek meg a résztvevők hazánkban először közelebbről a Mercedes-Benz design-ikonjával, az új CLS-sel csütörtökön, a fővárosban, a Pappas Autószalonban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Friedrich Lixl, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatójában többek között elmondta, hogy a cég tavaly 3 304 gépjárművet adott el, 16 százalékkal többet, mint az előző évben. Nehézségeik között említette, hogy bár túljutottak a mélyponton, az előző időszak csökkenő eladási számai most már a szervizterületen érződnek, és ezzel mérséklődik a cég üzleti teljesítménye. Az idei évre az ügyvezető igazgató kisebb fellendülést vár, az új személygépkocsik értékesítése eléri majd a 60 ezret, ami nagyjából az 2009-es év szintjének felel meg.

A sajtótájékoztatón a szakújságírók a cég legújabb modelljét is megismerhették, a legfrissebb Mercedes-Benz CLS-t, amely a tavaly év végi Párizsi Autószalonon mutatkozott be. 

A turisztikai újságírók számára Salzburg Tartomány Idegenforgalmi Hivatala ízelítőt nyújtott a Pappas Auto tágabb értelemben vett székhelye, a salzburgi tartomány turisztikai kínálatából is.

Primoz Kompan, Salzburg Tartomány Idegenforgalmi Hivatalának képviselője, aki a marketing területén dolgozik, felhívta a figyelmet több idei attrakcióra is. 

Salzburg kártya - 190 látnivaló 

Bár nem újdonság a Salzburg kártya, mégis érdemes megemlíteni, hogy idén már 190 nevezetességet, természeti látnivalót, strandot és tavi fürdőt kínálnak, ingyen lehet utazni vele a hegyi vasutakon és a tömegközlekedési eszközökön. A szolgáltató partnerek sora a levegőég királyainak házával és az Ércek, arany, ásványok múzeummal bővült az idén. Primoz Kompan kiemelte, hogy szeptember 4-én ismét európai sportolók ezrei állnak a salzburgi tóvidék változatos útvonalú versenyének rajtjához az ötödik Eddy Merckx Classic kerékpáros maraton, amelyen ott lesz Eddy Merckx, és nem maradnak el a kerékpársport más sztárjai sem. Szólt a a Családbarát szállodákról, kerékpáros élménytúrákról és a zarándokutak egész soráról.

Rekorderedmények Ausztria idegenforgalmában

„Soha ennyi üdülővendég nem látogatott még Ausztriába. 2010-ben összesen 33,4 millióan érkeztek - számolt be Ausztria turizmusának helyzetéről Szedlák Péter, az Österreich Werbung magyarországi marketingmenedzsere.

„A gazdasági válságot követően, amely Magyarországot kifejezetten érzékenyen érintette, a 2010-es évben már újra növekedésnek indult az Ausztriába irányuló turizmus” - mondta a szakember.

A tartózkodási idő minimális csökkenése mellett érdekes adatként szolgálhat, hogy a magyar vendégéjszakák 21,9%-a négy és ötcsillagos szállodákban, 24,4%-a háromcsillagos szállodákban, 24,2 százaléka pedig apartmanokban realizálódik.

A magyar vendégérkezések száma 3,7%-kal nőtt Ausztriában, míg a vendégéjszakák számát illetően 0,7%-os növekedést sikerült realizálni, így újra 1,5 millió fölé emelkedett az Ausztriában töltött magyar vendégéjszakák száma.

A legnépszerűbb 2009-ben Stájerország (28,8 százalék), majd Karintia (20,7 százalék) a harmadik helyen pedig Salzburg (18,1 százalék) állt.   


Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért

Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért 

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata

Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.