Siófokra vonattal 1 óra 10 perc alatt

A menetidő ilyen drámai lerövidülésére azonban még egy kicsit várni kell. Addig is egyebek mellett nő a bolgár tengerpartra induló járatok száma.

A nemzetközi fronton továbbra is a Bécs-Budapest viszonylatban közlekedő Railjeté a pálma. Az eddig 2 óránként közlekedő vonatpárok menetrendjét tovább sűrítik, amint sikerül beállítania a vasúttársaságnak két újabb szerelvényt a vonalon. Nem légből kapott ötlet annak tudatában, hogy a vonatok teltházzal zakatolnak a két főváros között. Szintén jól teljesítenek a Bécs-Budapest-Debrecen, valamint a Bécs-Budapest-Kecskemét-Belgrád járatok. Debrecennél maradva, a cívisvárosból a nyártól Nagyváradra és Kolozsvárra indul éjszakai vonat. Növelik a járatok számát a Budapest-Berlin, Budapest-Hamburg útvonalon is. Prága napi hatszor közlekedik Budapestről.

Egyről kettőre növeli heti vonatai számát Várna felé a MÁV, míg Splitbe hetente háromszor - kedd, péntek, vasnárnap - lehet eljutni. Ismét közvetlen vonat inudl a görögországi Szaloniki felé.

Új menetrendet kap a Balaton is, rövidülnek a menetidők. Utóbbi elsősorban az északi partot érinti a székesfehérvári pályaszakasz felújításának köszönhetően. A munkálatok azonban a déli parton is folytatódnak majd, így Siófokot a jövőben akár 1 óra 10 perc alatt is el lehet érni. Az északi partra napi 17, míg a déli partra napi 20 vonat közlekedik idén nyáron.

Zaránd György elmondta: folytatódik a vasúti kocsik utasterének tavaly kezdődött átalakítása. Idén 350 megújult kocsi állítanak forgalomba. A recycling jegyében 55 használt - mint Zaránd György kihangsúlyozta: jó állapotú személykocsit vásárolt a MÁV. Ezek elsősorban a kelet-magyarországi régiókban közlekednek majd.

A sok remek hír mellett stratégiai megállapodást írt alá a MÁV-Start és a Volán Egyesülés az Utazás kiállítás alkalmából, melynek célja a „közösségi közlekedés versenyképességének javítása”. Emberi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy összehangolják a Volán busz menetrendjeit a MÁV érkezéseivel, indulásaival. Azaz például a Kabára késő este Budapestről megérkező és Földes felé tovább utazni kívánó utas az állomásról kilépve nem az aznapi utolsó sárga Ikarus éj sötétjében gyorsan távolodó füstölgő fenekét bámulja tehetetlen dühében.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.