Sok légi utast vág a földhöz ez az új bejelentés

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér szigorú intézkedést hoz annak érdekében, hogy csökkentse a helyi lakosok számára az induló és érkező repülőgépek okozta zajterhelést. Két éven belül minden éjfél és hajnali 5 óra közötti járatot törölnek.

Ruud Sondag, a légikikötő ideiglenes vezérigazgatója a holland Het Paroolnak adott interjújában azt nyilatkoztva, hogy ezzel évente mintegy tíz-húszezer járatot törölnének - írja a Volkskrant.nl. Ez a jelenlegi összjáratszám 54 százaléka. A Schiphol a lépéssel a közelben élő tizenháromezer lakos nyugodt alvását szeretné biztosítani. A repülőtér korlátozást kíván bevezetni az üzleti repülőgépek és a bizonyos zajszint felett működő repülőgépek üzemelésére is.

A Parool cikke kiemeli, hogy az éjszakai járatok leállítása mind a személy-, mind a teherforgalomat érinti. A Schiphol nagy horderejű döntése komoly következményekkel járhat az olyan cégek üdülőjárataira, mint a Transavia, amelyek üzemelése az intézkedés nyomán jelentősen megdrágulhat. A Transaviát hidegzuhanyként érte a bejelentés, a légitársaság szerint az intézkedés áldozatai az utasok. A KLM, a Schipholon tevékenykedő elsőszámú légitársaság elítéli, hogy a repülőtér egyeztetés nélkül hozott meg egy ilyen jelentőségű döntést.

Az éjszakai zárvatartás az átszálló utasok és az Egyesült Államokból induló járatok esetében is sokat változtathat az eddigi gyakorlaton. A Schiphol hajnal 5 óráig teljesen zárva tart és reggel 6 óráig egyáltalán nem indulhatnak repülők. Sondag azt mondja, hogy nem tesz kivételt, "még a késésben lévő esti vagy a reggel korábban érkező járatok esetében sem", éjszakai leszállás pedig csak biztonsági okokból lesz lehetséges.

Szívük szerint már jövőre bevezetnék
Az éjszakai járatok korlátozását évek óta prioritásként emlegették a Schiphol főnökei, de Sondag az első, aki drasztikus lépést tett. Ő már, ha tehetné, jövőre foganatosítaná az új szabályt, de az intézkedés várhatóan 2025 előtt nem sokkal lép érvénybe.  A Het Paroolnak azt is elmondta, hogy többé nem szeretnének olyan félmegoldásokat, amelyek egyik fél számára sem igazán kielégítőek. „A helyi lakosok mellett tesszük le a voksunkat ebben a kérdésben, akik régóta szenvednek a körülményektől.”

A holland kabinet egyébként tavaly nyáron a Schiphol forgalmának 10 százalékos zsugorításáról döntött: idén november 1-től az 500 ezer gépmozgás helyett már csak 460 ezret engedélyezhet a légikikötő, az azutáni évben pedig még 20 ezerrel csökkenteniük kell a gépmozgások számát. A holland kormány szerint a járatok számának csökkentése szükséges a repülőtér és a környező térség egyensúlyának helyreállításához, különös tekintettel az egészségre és a környezetre. A KLM más eszközökkel képzeli el a CO2-kibocsátás és a zajártalom hatékony csökkentését. Ennek érdekében június közepén egyéb légitársaságokkal közösen hosszútávú startégiát nyújtanak be az illetékes minisztériumnak.

November 1-jétől a Schiphol a repülőgépek által keltett zajra vonatkozóan is fokozatosan több követelményt támaszt. 2025 végétől teljesen kitiltják a magánrepülőgépeket. Sondag szerint a legtöbb magánrepülés felesleges, mivel a menetrend szerinti járatok és a vonatközlekedés kiváló alternatívát kínálnak helyettük. Tavaly 24 600 magánjáratot fogadott, illetve indított a légikikötő.

 Turizmus Online


Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.