Személyi változás a Budapest Airportnál

René Droese, a Budapest Airport általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettese 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól, a szakember a müncheni reptér egyik cégének ügyvezető igazgatója lesz.

René Droese új munkájának fókuszában a bajor főváros légikikötőjének ingatlanfejlesztése áll, amely területen a Budapesten töltött évei során is számos sikert ért el – közölte a Liszt Ferenc reptér üzemeltetője, olvastuk az Airportal.hu-n.

Rene Droese / Fotó. Airportal.hu
Rene Droese / Fotó. Airportal.hu

René Droese olyan repülőtéri fejlesztésekért felelt, mint például a BUD Cargo City 2020-as megnyitása, az új terminálparkoló, a reptéri szállodák, valamint a 2-es terminál számos kapacitásfejlesztése, amelyek hozzájárultak az utasforgalom hatékonyabb kezeléséhez.

Irányításával emellett megtörtént a 3-as terminál előkészítése, valamint számos infrastrukturális fejlesztés, például hangárok, logisztikai épületek, irodafelújítások és postai létesítmények kialakítása a repülőtéri partnerek számára.

René Droese több mint 25 éve dolgozik a légi közlekedési iparágban. Karrierjét a Hochtief AirPort – később AviAlliance - kereskedelmi és ingatlanmenedzsereként kezdte. Repülőterek privatizációjával és akvizíciójával kapcsolatos projekteken dolgozott világszerte, szakterülete a repüléshez közvetlenül nem kapcsolódó elemek átvilágítása és értékelése volt. 2007-ben csatlakozott a Budapest Airport-hoz.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.