Szerdától megnyílik a régi letenyei határátkelő

Szerdától a három nyári hónapban ismét a teljes személyforgalom igénybe veheti a régi letenyei közúti határátkelőt, amelyet szezonon kívül csak a horvát-magyar határ térségében élők használhatnak.

A 2008-ban megnyitott Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelő mellett alternatív lehetőségként lehet igénybe venni a régi átkelőhelyet, amelynek működését az erről szóló magyar-horvát kormányközi megállapodás 2009-es módosítása tette lehetővé.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint június 1-jétől augusztus 31-ig magyar és külföldi állampolgárok személygépkocsival és motorkerékpárral kelhetnek át a régi határátkelőn. A nyári hónapokon kívül csak a Zala megyei, valamint a horvátországi Muraköz és Varasd megyei lakosok használhatják személyforgalomban ezt az átkelőhelyet.

A nyári időszakban nem változik azonban az autóbuszokra és a teherjárművekre, valamint az autópályáról letiltott más forgalomra (így a gyalogosokra, kerékpárosokra és segédmotor-kerékpárosokra) vonatkozó szabályozás. E szerint az autóbuszoknak egész éven át az M7-esen működő autópálya-átkelőt kell igénybe venniük, a teherjárművek, továbbá a kerékpárral, kismotorral vagy gyalog közlekedők pedig továbbra is kizárólag a régi közúti átkelőt használhatják.

 

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.