Nem lesz egyszerű elővárosi vonattal közlekedni

Módosul a menetrend mindhárom érintett irányból, a vonatok fővárosi végállomása a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra kerül át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal vonatai Rákospalota-Újpestig járnak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti, mert – mint írják – a sűrű, budapesti közúti forgalomban a pótlóbuszok nem tudnának olyan kedvező eljutási lehetőséget kínálni az utasoknak, mint a sűrűn közlekedő metró- és villamosjáratok.

A jelentős mértékű korlátozások mérséklése, illetve az alternatív útvonalak biztosítása érdekében ugyanakkor erősítik a szobi és a veresegyházi vonallal párhuzamos helyközi buszjáratokat: főként csúcsidőben több járat indul Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Őrbottyán, Vác térségében, melyekről Újpesten közvetlenül az M3-as metróra lehet átszállni a belváros felé, olvasható a MÁV oldalán.


Fotó: Rákospalota, MÁV-telep

A lezárás ideje alatt a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom.

A pályakarbantartás célja az, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az érintett vonalakon a menetrend, csökkenjen a késés aránya.

Ennek érdekében Rákosrendezőn mintegy 800 méteren szüntetik meg a sebességkorlátozásokat, több mint másfél kilométernyi vágány kerül átépítésre, 700 méteren ágyazatrostálást végeznek síneket, betonaljakat és talpfákat cserélnek, és részben megújul a felsővezeték-hálózat is.

Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően 80 km/órás sebességgel lesz használható a pálya – akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások is.


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.