Téli újdonságok a Lufthansa Csoporttól

A légitársaságok pontosan heti 24 922 járatot indítanak 106 ország 288 célállomására a 2017/18-as új téli menetrend szerint.

A légitársaságok pontosan heti 24 922 járatot indítanak 106 ország 288 célállomására a 2017/18-as új téli menetrend szerint. Ezen túlmenően több mint 18 ezer codeshare-járatot fognak üzemeltetni mintegy 30 partnerlégitársasággal közösen. Így az utasok szinte az egész világot lefedő útvonalhálózatot vehetnek igénybe a Lufthansánál. A Csoport egyes légitársaságainak téli menetrendje 2017. október 29-én, vasárnaptól 2018. március 24-ig, szombatig lesz érvényes.

A Lufthansa Csoport légitársaságainak legfontosabb új útvonalai:

Lufthansa

2017. november 8-tól a Lufthansa hetente öt napon indít járatot Berlin és New York között. Az útvonalat kiszolgáló Airbus A330-300 minden hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton indul útnak nyugat felé. A Lufthansa ezzel 2001 óta először indít nagy távolságú járatot a német fővárosból.

Szintén idén télen indul újra a DüsseldorfMiami járat a Lufthansa észak-rajna-vesztfáliai utasainak kérésére. A 2017. november 8-án felszálló első járatot heti három követi majd (hétfőn, szerdán és pénteken) a téli szezonban.

A téli menetrend újdonságai közé tartozik az új MünchenPeking járat, amelyet az új A350-900 fog kiszolgálni. A Lufthansa utasai először repülhetnek a kínai fővárosba a világ legfejlettebb és legkörnyezetbarátabb nagy távolságú utasszállítójával.

Az Airbus A350-900 hetente négyszer száll majd fel Münchenből. Hongkong után Peking a Lufthansa A350 második legfontosabb célállomása Kínában. Emellett Bostonba (USA), Delhibe (India) és Mumbaiba (India) is Lufthansa A350-900 gépek indulnak Münchenből.

Az utasok München és Charlotte (USA), Denver (USA) és Tokió (Japán) között is gazdag járatválasztékból válogathatnak az idén télen.



Európa – a Lufthansa tovább bővíti hálózatát a téli időszakban

Október végétől a Lufthansa számos új célállomásra repül Frankfurtból: Pamplonába (Spanyolország), Genovába, Bariba, Cataniába (Olaszország), Kuusamóba (Finnország), Kolozsvárba és Temesvárra (Románia). Szintén új járatok indulnak Frankfurtból Santiago de Compostelába (Spanyolország), Reykjavikba (Izland), Palermóba (Olaszország) és Paderbornba.

A Münchenből elérhető népszerű európai városok köre is bővül: Nantes-tal (Franciaország), Glasgowval (Egyesült Királyság) és Santiago de Compostelával (Spanyolország).

Swiss International Air Lines és Edelweiss

A téli menetrendben új célállomással egészül ki a Boeing 777-300ER útvonalhálózata. A Swiss a brazíliai São Paolóba is repül majd flottája zászlóshajójával. A Swiss idén télen indít először rövid távolságú járatokat a lengyelországi Wrocławba és a szerbiai Nišbe. Ezenkívül, a Swiss Berlint és Düsseldorfot is felveszi a kiszolgált repülőterek sorába, és növeli Moszkvába induló járatai számát.

A Swiss leányvállalata, az Edelweiss többek között a Kanári-szigetekre is kiterjeszti hálózatát, és 2017 telén repül első ízben a Florida állambeli Orlandóba.

Austrian Airlines

Az Austrian Airlines is új nagy távolságú úti céllal jelentkezik a 2017/18-as téli menetrendben. A légitársaság Boeing 767 gépe 2017. október 25-én szállít először utasokat a Seychelles-szigetekre

Ukrajnában négy úti céllal rendelkezik: Kijev, Dnyepropetrovszk, Lvov és Odessza. Közvetlenül Bécsből heti 4 járat repül Lvovba, illetve Odesszába, heti 11 járat Kijevbe, és heti 5 járat Dnyepropetrovszkba, Innsbruckból pedig heti egy járat indul Kijevbe, ami összesen 25 járatot jelent Ukrajnába hetente. Romániában Bukarest, Jászvásár (Iasi) és Nagyszeben (Sibiu) a légitársaság úti céljai – a három városba együtt összesen 41 alkalommal repül az Austrian.

Eurowings

A Eurowings a 2017/18-as téli szezonban is folytatja nagy távolságú programja bővítését, de az utasok a rövid és közepes távolságú járatok között is számíthatnak újdonságokra. Az új program egyik kiemelt interkontinentális járata október végétől indul Kölnből/Bonnból heti egy alkalommal Dél-Afrika második legnagyobb városába, Fokvárosba.

Düsseldorf is izgalmas tervekkel készül az idei télre. A Eurowings ezen a repülőtéren is bővíti nagy távolságú útvonalhálózatát. Ennek jegyében négy vonzó üdülőhelyre indít járatokat a Karib-tenger térségében. Heti kétszer repül Punta Canába (Dominikai Köztársaság), csütörtökönként Puerto Platába, péntekenként pedig Varaderóba (Kuba). A négyest a mexikói Cancun teszi teljessé. Ezt az útvonalat heti egyszer szolgálja majd ki a Eurowings december 18-tól.

A légitársaság utasai heti háromszor repülhetnek Düsseldorfból a horvátországi Zágrábba, hetente kétszer a marokkói Marrakeshbe és heti egyszer az egyiptomi Hurghadába.

Az új müncheni légi bázis is bővítést tervez a téli menetrendben. Az új úti célok között szerepel: Fuerteventura, Lanzarote, Tenerife és Gran Canaria (Kanári-szigetek), Marrakesh (Marokkó) és Lisszabon (Portugália).

A Eurowings ezen túlmenően két új egyesült királyságbeli célállomásra indít járatokat Salzburgból: heti négyet a London-Stansted repülőtérre, heti kettőt-kettőt pedig Birminghambe és Manchesterbe.

Brussels Airlines

A Brussels Airlines nem kevesebb, mint 10 új napsütötte célállomást vesz fel téli menetrendjébe, mely részleteit ITT olvashatja. 


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.