Tisztességtelen a repülőjegy-kiállítási díj a Malévnál?

A Fővárosi Bíróság október 24-i első fokú ítélete jogosulatlannak és tisztességtelennek minősítette a Malév lassan két éve alkalmazott repülőjegy-kiállítási díját, igazat adva ezzel az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetének.

A többletszolgáltatás nélküli plusz díjtételt a Malévon kívül számos más légitársaság és utazási iroda is alkalmazza. Az egyesület szerint e gyakorlaton - amennyiben az ítélet jogerőssé válik - százmilliókat bukhatnak a légitársaságok. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) felhívta az utasok figyelmét, hogy a repülőútról kapott régi és új számláikat egyaránt őrizzék meg, ugyanis amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az utasok visszakaphatják valamennyi utazási irodától, illetve légitársaságtól akár 2004. februárjáig visszamenően a repülőjegy-kiállítási díj címén kifizetett összeget. Az úgynevezett szervizdíj miatt kialakult jogvita első, nem jogerős bírósági ítélete kapcsán a Malév közölte: nincs szó sem az utasok megtévesztéséről, sem burkolt áremelésről. Amint a Malév kézhez kapja az írásba foglalt ítéletet, annak ismeretében dolgozza ki a fellebbezés részleteit. A légitársaság szerint ezt a díjat az iparág szinte minden cége alkalmazza, ráadásul a Malévnél ennek bevezetése arra az időszakra esett, amikor a cégnél jelentősen csökkentek a jegyárak. Hozzáteszik: az utasok korábban is kifizették a jegy kiállításának költségeit fedező díjat, csak az akkor a viteldíj része volt. Az új árstruktúra bevezetésétől a légitársaság a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően külön szerepeltette, tehát álláspontjuk szerint a jegykiállítási díj tényleges szolgáltatást takar. A Malév illetékesei úgy vélik, csupán az jelenthetett problémát, hogy az árak közlésekor alkalmazott formula a viteldíjon felül fizetendő tételek között adókat és illetékeket említett, díjat nem - ez a jövőben változni fog. A Malév hangsúlyozza: a per jogerős lezárása sem teremtene közvetlen lehetőséget a díj visszakövetelésére - írja a Napi Online.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.