További két vidéki városban lépett piacra a Főtaxi

Vidéken terjeszkedik a Főtaxi, legutóbb Székesfehérvárra és Dunaújvárosra, valamint azok vonzáskörzetére terjesztették ki a szolgáltatásaikat - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A Főtaxi országos szintű hálózatot építene ki, amely az ország minden nagyobb településére kiterjedhet - írták. A közlemény szerint jövőre újabb városokban válik elérhetővé az elektromos autókat is üzemeltető Főtaxi szolgáltatása. A legutóbbi terjeszkedés nem az első Fejér megyében, Pécs és Szombathely mellett ugyanis a Velencei-tónál is lehet már a járműveikkel utazni. A baranyai és a vasi megyeszékhelytől eltérően Székesfehérváron és Dunaújvárosban nem egy másik taxitársaság vette föl a Főtaxi nevét, hanem tapasztalt helyi fuvarozók csatlakoztak. A társaság a kezdeti eredmények alapján bizakodó, Dunaújvárosban ugyanis már az első nap majdnem 60 fuvart szerveztek le.

 

Az 1993-ban alakult Főtaxi Zrt. csaknem 1400 taxis partnerrel rendelkezik, megrendeléseik idén nyáron már megközelítették a 2019-es rekordszintet - olvasható a céges honlap legutóbbi közleményében. Adataik szerint júniusban és júliusban 430 ezer fuvart bonyolítottak, ami 17 százalékkal nagyobb teljesítmény 2021 azonos időszakához képest. Autóik Szombathelyen április, a Velencei-tónál július, Pécsen szeptember óta közlekednek. 2023-ban a korábbi közlemények szerint 5 városban jelenhetnek meg. Beszámolója alapján a társaság a 2020-as, több mint 218 millió forintos veszteség után tavaly már majdnem 9 millió forint nyereséggel zárt. A forgalom mindkét évben meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

Forrás: MTI


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.