Transzferjárat indul a debreceni repülőtér és Nagyvárad között

Kamarai közreműködéssel transzferszolgáltatásra kötött együttműködési megállapodást a debreceni nemzetközi repülőtér és a nagyváradi OTGABI Kft. - jelentették be a szervezetek vezetői csütörtökön Debrecenben, a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

A tervek szerint a DEB-ORA Transzfer - az elnevezés Debrecen, illetve Nagyvárad román neve (Oradea) első három betűjéből állt össze - az idei nyári turisztikai szezonban több mint 15 ezer utast szállíthat a két város légikikötője között - jelezte Király Csaba projektmenedzser, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara irodavezetője.

Hozzátette: valamennyi debreceni repülőjárathoz indítanak buszokat Nagyváradról, jelenleg naponta 3-4-szer fordulnak a különböző befogadóképességű járművek, de az új Debrecen-München Lufthansa-járat hétfői indulásától az igényekhez igazodva akár ötödik buszjáratot is közlekedtetnek.

Király Csaba elmondta: a menetrend szerinti repülők és a charterjáratok kiszolgálása mellett a transzfert szeretnék kiterjeszteni a két nagyváros közötti turistaforgalomra, ezért, ha igény lesz rá, a repülőtér mellett a vasútállomásra is beviszik az utasokat.

Kozma Gábor, a debreceni repülőtér hivatalos transzferszolgáltatója, a nagyváradi OTGABI Kft. ügyvezetője elmondta: az utazók számához igazítva 9, 15, 19, 47 és 52 férőhelyes buszokkal szállítják az utasokat.
Gulyás Péter, az Airport Debrecen Kft. forgalmi igazgatója elmondta: tavaly 172 ezer utas, idén várhatóan 350 ezer veszi igénybe a repülőteret, az utasaik 30-40 százaléka Romániából érkezik.

A WizzAir debreceni bázisrepülőteréről jelenleg összesen heti 19 járatot közlekedtet hetente Debrecen, illetve London, Eindhoven, Milánó, Brüsszel, Malmö és Párizs között - fűzte hozzá a forgalmi igazgató, jelezve: április 11-től hetente három alkalommal közlekedik majd a Lufthansa Debrecen-München járata, a charter-közlekedés pedig két új célponttal, Észak-Ciprussal és a törökországi Izmirrel bővül.

Tóth Edina, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara Enterprise Europe Network (EEN) regionális vezetője magyar-román vállalkozói sikertörténetnek nevezte a DEB-ORA megszületését, amelynek ötlete tavaly decemberben, az EEN keretében rendezett magyar-román turisztikai találkozón fogalmazódott meg, és mára működő vállalkozás lett.

Emlékeztetett rá, hogy az Enterprise Europe Network az Európai Unió legnagyobb vállalkozásfejlesztési hálózata, több mint 60 országban segíti a vállalkozásokat a nemzetközi üzleti partnerkeresésben.

Halasi Csaba, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület elnöke elmondta: amióta elindultak Debrecenből a repülőjáratok Európa nagyvárosaiba, részt vesznek e városok turisztikai kiállításain.

Tapasztalataik szerint növeli a régió nemzetközi turisztikai vonzerejét, ha határon túli célpontokkal is kiegészítik. Versenyképesebb például a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy kínálat, ha hozzákapcsolnak egy nagyváradi, vagy Félix-fürdői kirándulást is, amelyben komoly szerepe lehet a jövőben a DEB-ORA transzfernek - tette hozzá.

Forrás: MTI


A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.
Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka

Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka 

A vonatozás virágkorát éli, és egy friss kutatás szerint az európai utazók közül a következőkben még többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatási formát.
A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor

A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor 

Szinte minden magyar fiatal bevet trükköket azért, hogy spóroljon a repülőjegyen.
Napi három FlixBus járat az Adriához

Napi három FlixBus járat az Adriához 

A zöld buszokkal gyorsan és környezetbarát módon juthatnak el a magyarok el a horvát tengerpart városaiba.
Csúcsforgalommal számol nyáron a HungaroControl

Csúcsforgalommal számol nyáron a HungaroControl 

Az idei év első négy hónapjának forgalmi adatai előrevetítik minden idők legmagasabb légiforgalmát az idei nyárra.
Ezerrel erősít a MÁV-csoport Volán flottája

Ezerrel erősít a MÁV-csoport Volán flottája 

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán-flotta.
Változások a közlekedésben a kerékpáros körverseny miatt

Változások a közlekedésben a kerékpáros körverseny miatt 

A Tour de Hongrie profi kerékpáros körverseny budapesti szakaszán közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni.
Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.