Új „sorvezetői” szolgálat Ferihegyen

„Sorvezetőkkel” bővült a Terminál szolgálat a Ferihegyi repülőtéren a nyári csúcsidőszakban. A szolgálatot teljesítő, vörös pólóba öltözött fiatalok egyik fő feladata az utasbiztonsági kapuk előtt kialakult sorok kezelése, irányítása.

A sorvezetők gondoskodnak róla, hogy a kisgyermekes családok, az idősek és a mozgáskorlátozott utasok, illetve mindazok, akik számára a várakozás különösen kényelmetlen, a sor elejére kerüljenek. Emellett ellenőrzik a beszállókártyákat, illetve azt is, hogy az utasok a szabályoknak megfelelően külön zacskóba csomagolták-e a kézipoggyászban szállított folyadékokat.

Utóbbi különösen fontos, hiszen a ferihegyi repülőtéren hetente 8 és fél tonna folyadékot koboznak el az utasoktól. Az utasok kizárólag kismennyiségű folyadékot vihetnek fel a fedélzetre. A folyadékok egyenként maximum 100 ml-es egyedi kiszerelésben szállíthatók. A kis tégelyeket, dobozokat, tárolóedényeket pedig egy maximum egy liter űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóba kell pakolni. A zacskót az utas köteles felmutatni az ellenőrzést végző személynek.

Az utasok felvihetik a fedélzetre az utazás során feltétlenül szükséges folyékony gyógyszereket, diabetikus termékeket. Előfordulhat azonban, hogy a biztonsági átvilágítás során a gyógyszerek eredetéről és szükségességéről orvosi igazolást kell felmutatni. Célszerű ezeket a magyar mellett angol nyelven is elkészíteni, hogy a visszaúton se legyen ebből gond. A feladott poggyászban továbbra is korlátozás nélkül lehet szállítani bármilyen, a légiközlekedésre nem veszélyes folyadékot. 

A repülőtér tranzit váróiban lévő boltokban minden korlátozás nélkül lehet vásárolni és az ott beszerzett italok felvihetők a fedélzetre is, hiszen ezek a termékek szigorú vizsgálaton estek át, mielőtt a polcokra kerültek.


Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.