Több légitársasággal is zajlanak a tárgyalások, hogy 2009 nyarán újabb városokat lehessen elérni a Balaton térségéből, írja az MTI Eco információira hivatkozva a VIlággazdaság. A légitársaságok megnevezése nélkül beszámolt arról, hogy tárgyalnak párizsi, billundi és stockholmi járatok indításáról, konkrét céget említve pedig az olasz Air One-nal, milánói célpontról folytatott egyeztetésekről ejtett szót. A jelenleg London-Stansted, Düsseldorf-Weeze és Frankfurt-Hahn repülőterére induló Ryanairrel újabb négy város eléréséről folynak megbeszélések. Az eredetileg október 22-ig tervezett düsseldorfi járat közlekedtetését az ír fapados cég meghosszabbította a téli időszakra, így ebbe az irányba már foglalhatók a jegyek. Arról még nem döntött a Ryanair, hogy a londoni és a frankfurti elérést is biztosítja Sármellékről a téli időszakban. A FlyBalaton repülőtér tavalyi 110 ezres forgalmát növelve az idén 160 ezer utasra számít, a jövő esztendőben pedig 220 ezerre.
Új Air One és Ryanair járatok Sármelléken?
Olaszországi, franciaországi és skandináviai járatok indításáról, valamint Ryanair járatbővítésről folytatnak tárgyalásokat a sármelléki FlyBalaton repülőtér üzemeltetői.

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.