Új hajóval bővül a Royal Caribbean flottája

Több mint 900 napig dolgoztak az Icon of the Seas nevű hajón, amely a Royal Caribbean társaság flottájának legújabb tagja. A hajó több mint 1200 fős legénységével a finnországi Meyer Turku hajógyárban ünnepelte annak közelgő, januári indulását. A tengerjáró első útja a spanyolországi Cádizba vezet majd, ahol elvégzik az utolsó simításokat rajta.

A világ egyik legnagyobb hajótársasága ünnepélyes keretek között mutatta be legújabb, óriási tengerjáróját. A nagyszabású ünnepségen a Royal Caribbean Group elnök-vezérigazgatója, Jason Liberty, a Royal Caribbean International elnök-vezérigazgatója, Michael Bayley és a Meyer Turku vezérigazgatója, Tim Meyer is részt vettek.



"Ma többet ünnepelünk, mint egy új hajót, hiszen egy 50 éves álom vált most valóra. Ez egyben remek példát állít arra, hogy a Royal Caribbean-nél folyamatos az innováció. Családok és nyaralók milliói szereznek majd örök emléket az Icon of the Seas -nek hála"- árulta el Jason Liberty, a Royal Caribbean International elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, az Icon of the Seas átadása jelképezi mindazt, amit az összefogással és a következetes munkával csak el lehet érni.

Hétéves álom vált valóra

Az új hajó valóban lélegzetelállító: a kétéves építkezés során felkerült rá többek között egy egyedülálló, speciális üveg- és acélszerkezet, amelynek kivitelezése minden eddiginél komolyabb mérnöki munkát követelt meg. A hajón továbbá hét medencét és hat vízicsúszdát is találnak majd a szerencsés kikapcsolódni vágyók. November 29-től a Royal Caribbean weboldalán is követhetjük az új hajó útját, amely először a spanyolországi Cádizban állomásozik majd, hogy az utolsó simításokat is elvégezhessék rajta első valódi útja előtt.

Bayley, a Royal Caribbean International elnök-vezérigazgatója elmondta, hét évvel ezelőtt született meg az a merész vállalás, hogy egy olyan forradalmi hajót hozzanak létre, amely minden család és utazó igényeit egyszerre képes kielégíteni. Az Icon of the Seas fedélzetén családok, párok vagy bulizni vágyó barátok is remekül eltölthetik majd a szabadidejüket.



A szervezett utak bővelkednek majd a meglepetésben: lesznek izgalmas játékok, koncertek, óriási vízipark, kötélpálya, színházi előadások, minigolf – és még sok-sok extra programlehetőség. Az Icon fedélzetén kapott helyet a világhírű hajótársaság első swimup bárja is, ahonnan pazar kilátás nyílik az óceánra.

Szingliknek és családoknak is ideális

Az adrenalinfüggő bulizni vágyók mellett a kisgyermekes családokra is gondoltak: kifejezetten picik számára kialakított medencékkel és külön gyermekmenüvel készültek a pöttöm kalandoroknak. A hajón egyébként 15 étterem, tucatnyi bár és társalgó várja a pihenni vágyókat, és olyan legendás vendéglátóhelyekkel is találkozhatunk a hajón, mint például a Giovanni's Italian, a Kitchen & Wine Bar, vagy éppen a Starbucks.

Az Icon a hajótársaság első olyan hajója, amely cseppfolyósított földgázzal (LNG) is üzemeltethető. A kettős üzemanyaggal működő motorok bevetése az első lépés az iparág környezetvédelmi törekvéseivel összhangban.

2024-ben az utazók a Royal Caribbean kínálatából rengeteg különleges vakáció közül választhatnak, és ellátogatnak a Perfect Day CocoCayre, a Bahamákon található privát szigetcsodára is.

Forrás: Royal Caribbean Group


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.